gondolatok

A nyári hónapokban a sok terepmunka mellett szervezeti döntések is születtek a TANDEM-ben. A szárnyaló, álmodozó, világmegváltó tandemalapítók úgy döntöttünk, hogy most a két lábon a talajon címszót tűzzük a zászlónkra. TULAJDONképpen úgy is lehet mondani, hogy fekete-fehér, igen-nem játékot játszottunk. Mert a TANDEM számomra továbbra is a szabadság, a kreativitás, a spontaneitás helye. Fekete-fehéren néztük végig a költségvetésünket, ami egyértelműen azt mutatta, hogyha tovább szeretnénk vinni a missziónkat, akkor újabb alapítói tőkebevonásra van szükség. IGEN. Azt is mutatta, hogy mi az ami létszükséglet, mi az aminek a minőségéből nem engedünk. NEM. A maradékot lenulláztuk. A valósághoz közelítettük a missziónkat is, ami mostmár arról beszél, hogy nem körként működünk, hanem szervezetként.

Gyerekkorom egyik kedvenc sorozata a Knight Rider volt. Minden egyes részt rongyosra beszéltünk az iskolaszünetekben meg a napköziben a fiú osztálytársakkal („Láttátok, milyet ugrajsztott?” „Az SPM-fokozat, öccsém, az mekkora, csak én má’ sokkal hamarabb bekapcsoltam vóna, abbiztos…”) s hazafelé menet eljátszottuk, hogy a busz akkor jelenik meg a láthatáron, mikor hívjuk az óránkon keresztül („Kösz, KITT!”). Amit még nagyon irigyeltem Michael Knight-tól a beszélő csodaautón kívül, az a hatalmas kamion volt, amelyben még pihenés közben is úton tudott lenni. Vagy úgy is mondhatnám, hogy az otthona mindig vele volt. Mindig is szerettem volna sokat-sokat úton lenni, s ha úgy kívánom, bármikor otthon teremni. Valami hasonlót éltem meg most nyáron piciben, mikor július 9-én felkerekedtem Pozsonyból egy hátizsákkal, s augusztus 11-ig öt héten keresztül úton voltam: egyik képzésről a másikra, egyik táborból a másikba, egyik országból a másikba.

 Afrika egy szegény kontinens.

Etiópia Afrikában van. Tehát Etiópia is egy szegény ország.

Vagyis az etiópiaiak is szegények. Az emberek szalmakunyhókban élnek. Nem ismerik az internetet. Gyakran éheznek és kétszer is meggondolják mikor vágják le a család egyetlen kecskéjét. Nincs tiszta ivóvíz.A betegségek gyorsan terjednek és a legtöbben belehalnak egy egyszerű tüdőgyulladásba mert nincs az országban elég antibiotikum; se orvos vagy ápoló.

Turisták nem járnak Etiópiába.

Szakgyakorlatot legfeljebb „missziós szakterületből“ lehet végezni.  

A helyiek csak ritkán isznak kávét, mert a megtermelt koffeindús terméket  mind exportálják, hogy valahogyan fenntartsák és élhető legyen az ország gazdasága.

Ott. Voltunk. Gombaszögön. 

Először ellenálltunk (nekem nem volt kedvem menni. mert azt éreztem, hogy öreg vagyok már ehhez. de aztán kiderült, hogy nem. csak régi. a kettő nem ugyanaz).

Aztán lelkesedtünk.

Aztán féltünk (perszehogy féltünk, annyisok közünk van hozzá, meg mindenhez, amiből ezt az egészet létreálmodták, hogy túl sok a vesztenivalója a lelkünknek).

Aztán kitaláltuk. És meglepődtünk. És megperzselődtünk mindentől, ami ott létrejött. És büszkék vagyunk mindenkire, aki a lelkét tette bele. Meg a többit. 

És be kell vallanom, ahogy nézem a cuki többieket, akik a fészbúkon tobzódnak, hogy nem bír hazaérni a lelkük, és mindent azonnal elolvasok, amit Gombaszögről írtak, és végtelenül felmegy bennem a pumpa, amikor egy magyarországi kormánykedvenc ügyfelem azt válaszolja a "Gombaszögön voltam" mondatomra, hogy "én meg Martfeszten. Jövőre gyere te is", hogy az én lelkem sem bír még onnan hazajönni a fenyőfák közül. 

Akkor szoktam írásba fogni, amikor valami leüllepszik, helyre kerül, felismerést hoz, és ezt a felismerést akarom másokkal is megosztani az írás által. Most nem. Kavarog sokminden a levegőben. Új programozási időszak lép életbe 2014-től, röpködnek a stratégiák, koncepciók, elképzelések. Az ifjúsági munka területén is mélyreszántó gondolatok hangzanak el, és amikor ennek a személyes szintre való lecsapodása által megérezzük a változás szelét, megijedünk. Elképzeljük, hogy toleráns fiatalokat szeretnénk magunk körül látni 2020-ban, elképzeljük, hogy olyan fiatalokkal szeretnénk 2020-ban találkozni, akik szemtől szembe beszélgetnek velünk, nem a virtuális térben. Ezzel együtt pedig képtelenek vagyunk szakítani régi gondolkodási sémáinkkal, ragaszkodunk alapértékeinkhez. Nem az alapértékekkel van a gond, hanem a ragaszkodással. Az alapérték csak akkor képes megmaradni, ha képes mindig újraértelmezni magát.

- A papi hivatás szép, de nehéz.
- Szerintem inkább fordítva: a papi hivatás nehéz, de szép.

Ezt egy jezsuita szerzetestől hallottam ma. Ezt a párbeszédet parafrazálva mutatott be egy kárpátaljai házaspárt, akik egy gyerekotthont vezetnek: "Kárpátalján az élet nehéz, de szép."

A fejlesztői munka nehéz, de szép.
A ténykedés a civil szektorban nehéz, de szép.
A kamaszokkal dolgozni nehéz, de szép.

A sor valószínűleg a végtelenségig bővíthető.
Mert az élet nehéz. DE SZÉP!

Azt mindig is tudtam, hogy számokkal értékelni valakinek a teljesítményét az iskolán belül badarság. Legalábbis pedagógiai szempontból. Mert az, hogy a diák tudja, nem tudja, sejti vagy legalább látta már valaha a tananyagot, és erre kap egy egyetlen számból álló értékelést, vagy inkább mércét, egyáltalán nem járul hozzá, hogy ő azt a dolgot holnap jobban tudja. 

Azt gondoltam ugyanakkor, hogy mégis hozhat tanulást, ha próbálkozunk vele, legalább arra lesz jó, hogy kipróbáljuk a módszer korlátait, meg hogy a kereteken belül milyen lehetőséget ad az önértékelés fejlesztésére. 

„Az utóbbi napok, hetek nagyon pörgősek voltak…”, „Eléggé le vagyok strapálva…”, „Nem sokat aludtam az utóbbi időben…” – ilyen és ehhez hasonló bejelentkező mondatokkal találkozom szinte mindenütt, ahol csoportot tartok vagy projektmegbeszélésen veszek részt. És én se lógok ki a sorból: a „bárcsak 30 órája lenne a napnak”-jellegű mondat nálam is visszatérő motívum, ha arról kérdeznek, mi a helyzet velem. El-eltöprengek mostanában azon, hogy ez vajon miért van. S mindig oda lyukadok ki, hogy nehéz választani. Választani a temérdek lehetőség közül, mivel eltölteni azt az értékes időt. Mert nem jó és rossz között kell választani, hanem jó és jó között. Vagyis jó és jó és jó és jó és jó… között. És ez kemény meló. Mert minden egyes igen valami jóra, egyben nemet is jelent sok-sok más jóra. Aztán a minap egy korsó sör mellett az egyik budapesti barátom megmondta a trút: ha már választottál, akkor ne gondolj a többi lehetőségre, engedd bele magad a választásodba. Ez lenne a kulcs?

Meghatározás: Az egyensúly általában egy rendszernek (biológiai, pszichológiai, fizikai, matematikai stb.) az az állapota, amelyben az egymásra ható erők hatásának összege zéró. 

„Valami furcsa összehangolódás, 
Valami ritka rend – 
Széthúzó erők erős egyensúlya, 
Mély belső bizonyosság idebent” (Reményik Sándor) 

Hát... valami ilyesmi ez.

Pisti