közösség

Útra keltünk, tízen, Advent első hétvégéjén.
Az önismeret folyójára bocsátottuk kis hajónkat, egy 60 órás sajátélményű csoport formájában.
Az önismeret nem könnyű műfaj. Ellenben nehéz
Bátorság kell hozzá – felvállalni a tükörbe nézést, kimondani önmagunknak régóta várt felismeréseket, hallgatni a belső hangra vagy épp ösztönösen cselekedni a pszichodráma színpadán.
Nagy utat tettünk meg az első három nap alatt, hálásak lehetünk érte önmagunknak és egymásnak is.

Mikor a TANDEM jövőjéről beszélgettünk a megerősítő hétvégénken, többször felmerült a hétfői rendszeres reggeli közös megbeszélés, nemcsak ügyintézés céljából, hanem az együtt töltött idő öröméért is. Most, sajnos, ettől még messze vagyunk, mivel szanaszét éldegélünk és dolgozgatunk a Budapest-Komárom-Pozsony tengelyen.

De ennek is megvannak a maga szépségei. Például óriási örömet örömet tud okozni az is, ha egyszerre írok mailt ugyanabban a témában valamelyikőnkkel. Nem egy irodában ülünk ugyan, de tudom, hogy ő is épp a TANDEM-es témákon töri a fejét. S amióta jártam Krisztánál a munkahelyén, már azt is el tudom képzelni magamnak, hogy néz ki az íróasztala, milyen széken gyúrja maga alá a jobb lábát vagy milyen egéralátéten kattint a küld gombra a mail megírása után (nincs egéralátétje).

Bizony! 2009. szeptember 8., ez a dátum szerepel az alapító okiratban. Mélyebb értelmet, netán tudatos választást eme nap mögött, kedves olvasó, azon egyszerű oknál fogva ne keress, mert nincs. Az ünnepi aktusra, melynek keretén belül a közjegyző előtt kinyilvánítottuk, sőt, kézjegyünkkel megererősítettük azon szándékunkat, hogy akarjuk a csöppséget, már augusztus 24-én sor került, mégpedig nem kisebb helyen, mint becses fővárosunk eszenpé néven elhíresült terén. Hogy a nonprofit szervezeteknél mennyire standard a két hetes vájúdási idő, azt csak a jó Isten meg a bürokrácia ördöge tudja, de nekünk ennyi jutott. Szóval ezért szeptember 8. És ezért vala a nagy dilemma, hogy augusztus 24. vagy szeptember 8. tekintendő-é a Nagy Napnak. Aztán eldőlt, mert ezt a posztot augusztus 24-én senkinek nem volt ideje megírnia.

Megerősítő – ezt jelenti a TANDEM “m” betűje. Megerősítés – ezt jelentette számomra a közös hétvége. Egymással és Áronnal. Ahogy Kriszta is írta, nagyon fontosnak érezzük – ha nem a legfontosabbnak -, hogy a köztünk lévő kapcsolat ne csak szimpla munkatársi legyen, hanem baráti is. Hiszünk abban, hogy akkor tudunk igazán lendületesen dolgozni, ha azt nem szervezetként, hanem közösségként tesszük.

Ezt a mi kis TANDEM-es alapítói közösségünket megviselte az elmúlt egy év. Katiéknak megszületett Áron, én meg kimentem Brémába egy évre, s bár a szervezet ügyes-bajos dolgait vittük továbbra is, egymásra – azokra a bizonyos baráti szálakra – egyre kevesebb időnk maradt.

Mivel hiszünk abban, hogy a TANDEM tevékenykedésének egyik legfontosabb erőforrása és mozgatórugója a köztünk, tandemesek közt meglévő baráti kapcsolat, a kezdetek óta fontosnak tartjuk, hogy legyenek olyan alkalmaink is, amikor tisztán barátként töltünk együtt minőségi időt.

Így aztán az elmúlt hétvégét TANDEM-alapítói körben töltöttük, pozsonyi nyaralással. Egészen multikultira sikerült ez az együttlét: beszélgettünk  nagyokat, megosztottuk örömeinket és nehézségeinket, álmodtunk jövőt és ettünk répatortát, voltunk misén, de plázában is, legalább annyi minden belefért, mintha egy hétig együtt lettünk volna.

De nem is erről akarok írni. A legfontosabb felismerés számomra Áron jelenlétéhez kapcsolódik, aki azon túl, hogy 10 hónapjával és 3 fogával, igazi fiús működésével ismét elvarázsolt, nagyon sok mindenre tanít minket.