önismeret

Ha a Himaláját megmászó emberre gondolok a feszülő izmok, az arcra fagyott lehelet és ragyogó napfény már-már giccses képét látom magam előtt. Ha most valaki elémterítene fotókat, biztosan ezt választanám. MInt ahogy a hegy megmászása is fokról fokra történik, úgy jutok én is kollégáimmal pontról pontra gyűléseken, projekteken, képzéseken. Azzal együtt, hogy mindannyian szeretjük a természetet és a turisztikát, van ennek mégis egy izomfeszülős és arcfagyasztó mivolta is. És este végiggondolva, mint ahogy a hegymászó is teszi a hegy oldalában, rádöbbenek újra, hogy nem a heggyel küzdök, hanem magammal. Hiszem azt, hogy a létezés a test, a lélek és az elme bolondos bújócskája. Van, amikor a test betegséggel hívja fel magára a figyelmet, hogy elbújhasson a lélek. Van, amikor az elme nagy ötletekkel és álmokkal tölti be a környezetet, hogy megpihenhessen a test. És van úgy is, hogy a lélek túlárad érzelmekkel, hogy az elme vakációra tudjon menni.

Délután 15:30. Groningen, Hollandia, Lidl.

A szupermarket. Szombat délután. Tömeg, mert vasárnap és hétfő délelőtt minden zárva. A kosárral még csak-csak férsz a polcok között, de a legtöbb ember kocsival vásárol. Az eladók pedig a sűrű közepén próbálják feltölteni a polcokat - irdatlan iramban, mert a bolt egy-egy szakaszán szinte eltorlaszolják az átjárást. Ilyen sorban álltam, és lassan kezdtem mérgelődni magamban. Pedig ehhez itt nem vagyok hozzászokva. És mégis. Már öten álltunk, hogy átmehessünk, de nem lehetett, se előre, se hátra. Elöl egy 50-es jól szituált férfi a feleségével, utánuk egy idősebb nő, én és mögöttem egy fiatalabb lány. Mint egy kelepce. Az 50-es férfi találta meg a megoldást.Elmosolyodott és elkezdett segíteni a két eladónak a pakolásban - pillanatok alatt végeztek és elhárult az akadály. Ennyi. Én meg inkább mérgelődtem, ahelyett, hogy mindjárt az elején odalépek és teszek a közös célért, az átjutásért. Így jártam szombat déluán 15.30-kor a groningeni Lidlben, nem csak a szokásos kaját vásároltam meg, hanem bónuszként kaptam hozzá ezt a jó kis leckét is.Hát ezt is hazavittem. :)

Pisti

Úgy tudom, hogy a bőrkeményedés a lábon valami elakadást, megkeményedett helyzetet jelent az életben. A nemrég beszerzett csinos szandálom – új cipő módjára – egy kicsit feltörte a lábamat, itt-ott kipirosodott tőle a lábfejem. Eddig rendben is van, semmi meglepő. De! A sarkamon, már kinőtt bütyöknek hitt emberdarab egyszer csak az új cipőtől leesett. Egy darabban, szépen, alatta begyógyult rózsaszín bőr díszelgett. Ez már meglepő hatása egy új cipőnek.
Ahogy ezt végiggondolom, épp egy megnevezni nem kívánt színű és megnevezni nem kívánt márkájú kocsi halad el a balkonunk alatt. Apám kocsija, mosolygok.

Hol a párhuzam a két történet között? Mindkettő a pszichodráma csoportban megélt élményeimhez kötődik. A bőrkeményedésem pont azután a csoport után pottyant le könnyedén a sarkamról, amikor a bizonyos színű és bizonyos márkájú kocsis srácot kiválasztottam apám szerepére. Leesett.

… szokta volt idézni Péter a bölcsességet önismereti csoportunk egy-egy meghatározó pontján.

Az utóbbi pár napban többször futottam neki, hogy megírjam ezt a bejegyzést, merthát az első TANDEMes Önismereti Csoportunk zárásáról már csak írni kell, de valahogy nem jött az ihlet. Aztán jöttem rá, a fent idézett mondat alapján, hogy ez egyrészt annak jele, hogy jól lezártuk, ha nem nagyon van, ami kikívánkozik belőlem. Másrészt meg az magyarázhatja, hogy új ajtókat nyitottunk meg azonnal.

Mindenesetre mi magunk is megnyíltunk és befogadtunk,

megfürödtünk egymás elfogadó szeretetében

többek lettünk néhány kötődéssel

és hiszem, hogy megszabadultunk egy-két fölösleges kötöttségtől

vagy legalábbis lépéseket tettünk afelé.

és ami még fontos, készültünk. valami Igazira:

A legutóbbi IKSZI-s pályaorientációs továbbképzésen tanultam (többek között azt is), hogy egy tréning résztvevőinek külső, fizikai diszkomfortja ellen a tréner köteles tenni – ne legyen túl hideg/meleg a teremben, legyenek szünetek, lehessen enni/inni/pisilni -, viszont a belső, lelki diszkomforttal magának a résztvevőnek kell megküzdenie. Mert az a fejlődésének része, az a “munka”, ami előre viszi és elősegíti a tanulását.

Az én palásti önismereti hétvégém – a 60 órás önismereti trénerképzésünk első állomása – tele volt ilyen belső, lelki diszkomforttal. Úgy látszik a nagy pörgés közepette teljesen elfeledkeztem róla és elszoktam tőle, hogy magamba nézzek, őszintén önreflektáljak, s főleg, hogy – egészséges mértékben – kitárulkozzam. Nem ment könnyen, de örülök, hogy sikerült megvívni a saját kis csatáimat.

Útra keltünk, tízen, Advent első hétvégéjén.
Az önismeret folyójára bocsátottuk kis hajónkat, egy 60 órás sajátélményű csoport formájában.
Az önismeret nem könnyű műfaj. Ellenben nehéz
Bátorság kell hozzá – felvállalni a tükörbe nézést, kimondani önmagunknak régóta várt felismeréseket, hallgatni a belső hangra vagy épp ösztönösen cselekedni a pszichodráma színpadán.
Nagy utat tettünk meg az első három nap alatt, hálásak lehetünk érte önmagunknak és egymásnak is.