Hunčík Péter

A bölcs ókori görögök kétféle időfogalmat használtak: a kronosz szó jelentette a múló időt, az óraidőt, amikor napok, órák, percek váltják egymást. Azt az időt, ami telik tőlünk függetlenül is, és ami meghatározza, keretbe rendezi a mindennapjainkat. A kairosz pedig a minőségi időt, szent időt, alkalmas időt jelentette. Amit nem a múlása jellemez, a percek ketyegése, hanem a megélés minősége, mélysége, csodája. 

Ilyesfajta szent időben volt lehetőségünk osztozni idén a Gombaszögi Nyári Táborban mindazokkal, akik részt vettek a Labirintus Udvar létreálmodásában, megtöltésében, működtetésében, és ezt tudtuk kínálni azoknak is, akik a vendégeink voltak: egy teára, egy meditációra, egy csoportos foglalkozásra, játékra, előadásra vagy E(s)zti mesére. 

… szokta volt idézni Péter a bölcsességet önismereti csoportunk egy-egy meghatározó pontján.

Az utóbbi pár napban többször futottam neki, hogy megírjam ezt a bejegyzést, merthát az első TANDEMes Önismereti Csoportunk zárásáról már csak írni kell, de valahogy nem jött az ihlet. Aztán jöttem rá, a fent idézett mondat alapján, hogy ez egyrészt annak jele, hogy jól lezártuk, ha nem nagyon van, ami kikívánkozik belőlem. Másrészt meg az magyarázhatja, hogy új ajtókat nyitottunk meg azonnal.

Mindenesetre mi magunk is megnyíltunk és befogadtunk,

megfürödtünk egymás elfogadó szeretetében

többek lettünk néhány kötődéssel

és hiszem, hogy megszabadultunk egy-két fölösleges kötöttségtől

vagy legalábbis lépéseket tettünk afelé.

és ami még fontos, készültünk. valami Igazira:

29 percet meg egynéhány másodpercet mutatott a diktafon kijelzője, mikor leállítottam. Alig akartam hinni a szememnek: egy teljes félóráig beszélgettünk?! Az Új Szós meg a Vasárnapos időkből belémrögződött, hogy 15-20 perc bőven elég egy interjúra, mert több úgyse fér be az újságba, meg begépelni is nagyon fárasztó.

Viszont annyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy el is felejtettem figyelni az órát, azt hittem, úgyse lesz több az egész 15-20 percnél. Erre fel már egy fél óránál tartottunk, mikor be kellett fejeznünk. Pedig még annyi kérdés maradt bennem! Legalább egy másik félórányira való… Ezeket, sajnos, már nem tudtam feltenni, talán majd legközelebb. Azokat viszont, amelyekre jutott idő, és legfőképp a válaszokat, a honlapon olvashatjátok.

Jó szórakozást!

Már egy jó ideje nagy tisztelője vagyok Hunčík Péternek. Mikor először felfigyeltem rá, még nem tudtam, kicsoda-micsoda. Štefan Hríb egyik beszélgető műsorának volt többed magával a vendége. (A beszélgetés apropója mi más is lehetett volna, mint az örökzöld szlovák-magyar viszonyok.) Nagyon tetszett az, ahogy képviselte a magyar felet: nem volt mellveregető hejjmagyar, se a világ legszerencsétlenebb kisebbségije, se meghunyászkodó korcsmagyar. Magabiztosan és határozottan mégis empatikusan ésbékésen válaszolgatott a feltett kérdésekre. És nem utolsósorban hibátlan szlováksággal.