csak úgy

Amikor ezt a bejegyzést írom, úgy érzem magam valahogy, mintha a 2010-et bemutató filmünk DVD-jére szerkeszteném a “kimaradt jelenetek” kategóriát.
A visszatekintőink megírása óta történt ugyanis néhány fontos dolog, amire büszke vagyok és szeretném ezeket megosztani.
Hálás vagyok az életnek azért, hogy az elmúlt két hétben annyi minőségi időt tudtunk együtt tölteni baráti minőségben is, amennyit. Hogy velem ünnepeltétek a sorsfordító 28. szülinapomat, hogy utaztunk együtt téli tájakon, hogy megteremtettük magunknak a karácsony-ünneplő együttlétet, ittunk együtt krémlikőrt, adtunk fontos ajándékokat és ringattuk közösen Áront Kispál-számokat énekelve. És hogy van valakink, aki azt mondta, hogy az ő 2010-es évében a TANDEM volt a legjobb dolog.
Számomra kicsit az egymáshoz-közelélős időszakunk előképe volt ez az elmúlt két hét, és sok erőt ad 2011 kezdéséhez.
Nagyon köszönöm!

Most, hogy újra itthon vagyok, ismét tanítanom kell az egyetemen. Na jó, ezt a mondatot mégegyszer: most, hogy újra itthon vagyok, ismét tanítok az egyetemen. Na, így már jobban hangzik. Merthogy nem élem én ezt kényszernek meg, épp ellenkezőleg, szeretek tanítani. Ez a frontális oktatás ugyan picit más műfaj, mint a nemformális tréningek, de az “alapanyag”, amivel dolgozni kell, itt is a csoport.

Mivel a kurzus lényege “csak” a nyelvgyakorlás, nem konkrét tudásanyag átadása, több lehetőségem van felhasználni a TANDEM-ben elsajátított nemformális eszközöket és módszereket. A múlt héten például már megismerkedtünk Luis-val, eltoltuk a padokat és körben ültünk, ma meg szituációs játékokkal próbálkoztunk. És egész jól ment. Bár tény, hogy néha  azért döcögött, mert idegen nyelven sokkal nehezebb improvizálni meg érvelni. De pont ezért vagyunk ott, hogy gyakoroljuk, nem?

A legutóbbi tandemes pure baráti találkozónk alkalmával beszélgettünk arról, hogy milyen bosszantó szokása az a németeknek, hogy anélkül, hogy választ várnának, teszik fel a “hogy vagy” kérdést. És elgondolkodtunk azon, hogy van-e mostanság idő meghallgatni egymást…tudunk-e “aktívan hallgatani” vagy “értő figyelemmel” követni a másikat. És ha ez megy is, tudunk-e őszintén magunkról beszélni. Ekkor jutottunk el a panaszkodás témaköréhez. Kiderült, sokunknál családi dogma az, hogy “mi nem panaszkodunk”. Hitvány az, aki panaszkodik. És mivela napokban Szepes Máriától olvastam erről bölcs gondolatokat, szeretném ezt veletek is megosztani. Hátha mi is bölcsebbek leszünk tőle, és javít kapcsolataink minőségén:

Írhatnékom van. Legszívesebben papírt ragadnék, de abból végül csak színes ákombákomok lennének. Hallom, ahogy az emeleten a fiúk kockákat rugdosnak, böködnek jobbra-balra. Mivel ma leginkább otthon voltam a fiúkkal, és közbe-közbe egy két tandemes dolgot is intéztem, így az az ötletem támadt, hogy ide írok. Nem szeretem a blogokat, úgy gondolom, megöli a személyes találkozásokat, többek között mert az emberek a találkozó helyett itt mesélik el a velük történteket, és a képernyő mindig meghallgat alapon egyre kényelmesebbé válik így kibeszélni magunkat. És ha a kapcsolatok blog nélkül is meghalnak… Node nem is erről akartam írni. Kíváncsi voltam, hogy minek is nekünk a tandemes honlapra blog, és azt tapasztalom magamon, hogy örömmel olvasgatom, ki mit ír. Azok a levelek is ide jönnek, amik eddig a postaládámba jöttek, meg azon túl újak is.

Még maradt bennem pár leíratlan betű a fürdetés és alvás előtt, azokat most Krisztával osztom meg chaten, tandemnaptár ügyben.

“Alig hittük, hogy egyszer ez is eljöhet még” – na, azért ez így nem teljesen igaz, mégha Ákos pont ezt dúdolja is a fülembe a Winampomon keresztül, miközben belépek az oldalra. Hinni végig hittem benne, hogy előbb-utóbb megjelenünk a virtuális világban is, csak már alig bírtam kivárni. De most már senkinek nem kell tovább acélosítania a türelmét, nekem sem, mert a honlap elkészült! Tisztelettel jelentem, hogy hála Herics Pityu barátomnak 2010. július 8-án megszületett a www.tandemno.sk.

Mivel van közöttünk néhány grafomán is – én nyíltan felvállalom, s ha esetleg Kriszta nem tenné meg, akkor megsúgom, ő is az -, ezért úgy döntöttünk, hogy blogot is indítunk. Ahol majd másképp – személyesebben, elfogultabban és provokatívabban – mesélünk a TANDEM-ről, magunkról, az ügyes-bajos dolgainkról, világmegváltó terveinkről. És sok minden másról.

Akkor hát, “induljon a banzáj!”