Mi a helyzet?

A legutóbbi tandemes pure baráti találkozónk alkalmával beszélgettünk arról, hogy milyen bosszantó szokása az a németeknek, hogy anélkül, hogy választ várnának, teszik fel a “hogy vagy” kérdést. És elgondolkodtunk azon, hogy van-e mostanság idő meghallgatni egymást…tudunk-e “aktívan hallgatani” vagy “értő figyelemmel” követni a másikat. És ha ez megy is, tudunk-e őszintén magunkról beszélni. Ekkor jutottunk el a panaszkodás témaköréhez. Kiderült, sokunknál családi dogma az, hogy “mi nem panaszkodunk”. Hitvány az, aki panaszkodik. És mivela napokban Szepes Máriától olvastam erről bölcs gondolatokat, szeretném ezt veletek is megosztani. Hátha mi is bölcsebbek leszünk tőle, és javít kapcsolataink minőségén:
“A szerencsés ember derűs és határozott. Soha nem panaszkodik. Akkor sem siránkozik, ha valami csapás éri. Bajai recitálásával nem terheli tehetetlen környezetét, mert ösztönösen tudja, hogy ebben nincs semmi konstruktív. Ha problémáját valakivel megbeszéli, olyan embert választ ki e célra, akiben megvannak a segítség feltételei. Mert a szolidaritás az emberi együttélés alapja. Senki sem maradhat teljesen önmagába zártan. Élete bizonyos pillanataiban feltétlenül szüksége van megnyilatkozásra és olyan inspirációkra, amelyeket csak egy másfajta, saját egyéniségét kiegészítő lénytől kaphat. Ezt a szolgálatot azonban egyedül attól kívánja, aki nyújtani tudja.” (Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)
Ugyanezen a helyen érdekeseket olvasok dinamikáról, idegesség leküzdéséről, mágiáról. Ajánlom nektek.