egyetem

néha hajlamos vagyok azt gondolni, hogy elengedni sokkal nehezebb, mint befogadni valakit. és többször gondolkodtam már, hogy amikor majd eljön az idő, el fogunk-e tudni szépen engedni bárkit is a szakmai közösségünkből.
és most, amikor egy elbúcsúzó levelet fogalmazgattam,
arra jöttem rá, hogy a szabadságban megélt búcsúzáshoz felnőttség kell. mindkét oldalon.

úgy engedni el valakit, hogy élete egy nagyon fontos szakaszát kísérhettük,
hogy bizonytalan kamaszból felelős felnőtté nőtt közben, és egyre csillogóbban hitt az álmában, míg el nem érte,
az egyszerre könnyű és nehéz is.

de talán nem is kérdés, hogy könnyű-e vagy nem.
egyszerűen csak van.

Ha patetikusan és amerikai módon szeretném megírni, akkor úgy kezdődne, hogy:

“Harmadikos lehettem a gimiben, amikor K. József, az iskola akkori állítólagos pályaválasztási tanácsadója annyit tudott értem tenni pályám orientálása érdekében, hogy az egész iskola előtt kipellengérezett, mondván “vannak, akik olyan blőd dolgokkal jönnek, hogy kultúrattasék akarnak lenni” – akkoriban úgy gondoltam, a kulturális menedzser szak az, ahol leginkább kamatoztatni tudnám tehetségemet, de K. tanár úr lépése megtette hatását: lemondtam korábbi elképzeléseimről és megesküdtem, hogy nem hagyom, hogy ez más diákokkal is így történjen, s egyben elhatároztam, karrier-tanácsadó leszek és bebizonyítom!”

Persze nem akarom amerikai módon kezdeni, noha valami jelentősége csak van ennek a történetnek, ha eszembe jutott a pályaválasztás kapcsán.

Ahogy azt már Kriszta is megírta, félÚTon járnak az Útvonaltervező csoportjaink. Ennek apropóján a pozsonyi képzésre ellátogatott a Pátria rádió is, és mikrofonvégre kapta a fővárosi csoport két trénerét, Zöld Erikát és Hodossy Zoltánt, illetve néhány résztvevő is elmondta a benyomásait a képzésről. Aki szombaton reggel fél nyolc tájékában nem hallotta volna, az most meghallgathatja a riportot itt.

ide jon a media

Kapcsolódó írás:

Az Útvonaltervező a Pátriában 1.

Tegnap koraeste indult el az első Útvonaltervező csoport Komáromban. Ennek tiszteletére kerüljün fel ide az a beszélgetés, amely a Pátria Rádióban hangzott el 2011. március 12-én. Hodossy Katalin és Urbán Péter Polák László kérdéseire válaszolt a képzéssel, a TANDEM-mel és egyéb mással kapcsolatban.

Hallgassátok szeretettel!

Most, hogy újra itthon vagyok, ismét tanítanom kell az egyetemen. Na jó, ezt a mondatot mégegyszer: most, hogy újra itthon vagyok, ismét tanítok az egyetemen. Na, így már jobban hangzik. Merthogy nem élem én ezt kényszernek meg, épp ellenkezőleg, szeretek tanítani. Ez a frontális oktatás ugyan picit más műfaj, mint a nemformális tréningek, de az “alapanyag”, amivel dolgozni kell, itt is a csoport.

Mivel a kurzus lényege “csak” a nyelvgyakorlás, nem konkrét tudásanyag átadása, több lehetőségem van felhasználni a TANDEM-ben elsajátított nemformális eszközöket és módszereket. A múlt héten például már megismerkedtünk Luis-val, eltoltuk a padokat és körben ültünk, ma meg szituációs játékokkal próbálkoztunk. És egész jól ment. Bár tény, hogy néha  azért döcögött, mert idegen nyelven sokkal nehezebb improvizálni meg érvelni. De pont ezért vagyunk ott, hogy gyakoroljuk, nem?