Minden évben, sőt, minden alkalommal, amikor végighallgatom a szenvedéstörténetet, a Pilátus résznél, amikor hezitál, hogy hogyan is döntsön, mindig elfog a remény. Ez az a pillanat, amit valahogyan sorsfordítnak érzek. Ráadásul el is hiszem minden alkalommal, hogy képes rá - szembefordulni a világgal, ráhagyatkozni és vállalni azt, amit legbelül igaznak érez. Elengedni a férfit, akit nem tart bűnösnek. Milyen nagy dolog is az, ha valaki képes erre - nem úgy tenni, ahogyan szokás vagy ahogyan azt mindenki elvárja tőle, hanem ráhagyatkozni Istenre, a sorsra és hinni magában, megérzéseiben, ösztöneiben. Jézus ezt tette. Pilátus hezitált, aztán mégsem.
Persze a kérdés leginkább önmagamnak szól, én képes vagyok-e, mikor és mitől függ ez - ráhagyatkozni és bízni, hinni?
Hát ilyen gondolatok pörögnek bennem a feltámadásra készülődve.