Július 13-tól álmokat valósítunk meg, élménypedagógiával foglalkozunk, labirintust járunk, Teaházban beszélgetünk, párkapcsolatokról elmélkedünk, és utazásra indulunk a lelkünkben.
pályaorientáció
Április 29-én Mesterségem CíMERRE? pályaválasztási napot tartottunk az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolában.
2015. október 28-án pályaválasztási napon vehettek részt a muzslai Endrődy János Alapiskola tanulói.
A Madách Imre Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tanárainak tartottunk egy napos tréninget, pályaorientáció témával, augusztus 25-én.
Pályaorientáció témában tartottunk tréninget a Selye János Gimnázium 2. B osztályos tanulóinak Komáromban, május 20-án.
2014. december 3-án, pontosan egy héttel az első alapiskolás Mesterségem CíMerre? nap után a Magángimnázium diákjai számára készülünk egy fergeteges pályaválasztási nappal. Hogy mivel is konkrétan?
Az idei nyarunk egyik kiemelt eseménye a 2014 a Külhoni Magyar Felsősök Éve program keretében zajló Osztályfőnöki továbbképzés, ahol trénereink több napon, több féle programelemben vállaltak szerepet a tavalyihoz hasonló sikerrel.
Az Euroguidance Központ célja, hogy összekapcsolja Európa 11 országában azokat a szakembereket, akik karriertanácsadással és pályaorientációval foglalkoznak, az állami, civil és vállalati szektorból egyaránt.
A 2010/2011-es tanév nyári szemeszterében három városban - Pozsonyban, Nyitrán és Komáromban - 20 órás önismereti képzést tartottunk pályaorientációs fókusszal magyar egyetemistáknak. A program célja az volt, hogy a résztvevők tisztába kerüljenek képesség
Hivatalosan is megnyitotta kapuit a Selye János Egyetem karrier-tanácsadó központja. Ennél az alkalomnál a TANDEM sem hiányozhatott, ugyanis a KaTa szakmai partnereként az egyéni karrier-tanácsadást a TANDEM tanácsadói fogják végezni.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- You're on Page 5
- Következő oldal