barátság

néha hajlamos vagyok azt gondolni, hogy elengedni sokkal nehezebb, mint befogadni valakit. és többször gondolkodtam már, hogy amikor majd eljön az idő, el fogunk-e tudni szépen engedni bárkit is a szakmai közösségünkből.
és most, amikor egy elbúcsúzó levelet fogalmazgattam,
arra jöttem rá, hogy a szabadságban megélt búcsúzáshoz felnőttség kell. mindkét oldalon.

úgy engedni el valakit, hogy élete egy nagyon fontos szakaszát kísérhettük,
hogy bizonytalan kamaszból felelős felnőtté nőtt közben, és egyre csillogóbban hitt az álmában, míg el nem érte,
az egyszerre könnyű és nehéz is.

de talán nem is kérdés, hogy könnyű-e vagy nem.
egyszerűen csak van.

Amikor ezt a bejegyzést írom, úgy érzem magam valahogy, mintha a 2010-et bemutató filmünk DVD-jére szerkeszteném a “kimaradt jelenetek” kategóriát.
A visszatekintőink megírása óta történt ugyanis néhány fontos dolog, amire büszke vagyok és szeretném ezeket megosztani.
Hálás vagyok az életnek azért, hogy az elmúlt két hétben annyi minőségi időt tudtunk együtt tölteni baráti minőségben is, amennyit. Hogy velem ünnepeltétek a sorsfordító 28. szülinapomat, hogy utaztunk együtt téli tájakon, hogy megteremtettük magunknak a karácsony-ünneplő együttlétet, ittunk együtt krémlikőrt, adtunk fontos ajándékokat és ringattuk közösen Áront Kispál-számokat énekelve. És hogy van valakink, aki azt mondta, hogy az ő 2010-es évében a TANDEM volt a legjobb dolog.
Számomra kicsit az egymáshoz-közelélős időszakunk előképe volt ez az elmúlt két hét, és sok erőt ad 2011 kezdéséhez.
Nagyon köszönöm!

Megerősítő – ezt jelenti a TANDEM “m” betűje. Megerősítés – ezt jelentette számomra a közös hétvége. Egymással és Áronnal. Ahogy Kriszta is írta, nagyon fontosnak érezzük – ha nem a legfontosabbnak -, hogy a köztünk lévő kapcsolat ne csak szimpla munkatársi legyen, hanem baráti is. Hiszünk abban, hogy akkor tudunk igazán lendületesen dolgozni, ha azt nem szervezetként, hanem közösségként tesszük.

Ezt a mi kis TANDEM-es alapítói közösségünket megviselte az elmúlt egy év. Katiéknak megszületett Áron, én meg kimentem Brémába egy évre, s bár a szervezet ügyes-bajos dolgait vittük továbbra is, egymásra – azokra a bizonyos baráti szálakra – egyre kevesebb időnk maradt.