Lehullott falevelek. Zizegő avar. Mélységes színek. Földi illatok. A tökleves íze, almáspiték fahéjas bolondozása. Hajnali köd. Csípős hideg. Bölcs napsugarak és az utolsó, teraszon iszogatott tejes kávé az idén. Ez mind az én őszöm, a év legszebb, legsúlyosabb, legmélyebb időszaka.
Mikor elkezdenek a falevelek színei változni – mélyvörösre, sötétzöldre, finom sárgára, földbarnára – én is változom. Mint a falevelek színei, bennem is elmélyülnek az év eseményei. A nyár felelőtlensége és felhőtlensége után mintha minden kicsit fontosabb lenne, érdemesebb az időre. Csodálatosnak tartom, ahogy a természet figyelmeztet és megmutat. Arra sarkall, hogy én is merüljek el, hatoljak a színek, érzések, történések mélyéig. Hogy bölcsen bánjak a rám bízott idővel, mert elmúlik; nem csak az idő, de az érzések, képek, élmények is egyedülállók, visszahozhatatlanok és megismétlhetetlenek.
Az őszi napsugár olyan, mint egy bölcs öreg, aki kétszer is meggondolja mikor és mit mondjon, de ha megszólal értékes hozzászólást tesz. Az őszi nap is mintha megfontolná hová és mikor mennyit világítson. De amikor kisüt feledhetetlen fényárral borítja el a tájat, a szívem mélyéig hatol, a rejtett csücskökbe és zugokba. Lágyan, nem tolakodón, melegen, illatosan.
Múló kapcsolatok. Sistergő újdonságok. Mélyreható tekintetek. Idéző illatok. Baráti vacsorák. Hajnali imák. Csipős megjegyzések. Bölcs megoldások, és az elmuló, átalakuló kedves érzések . Ez mind az én őszöm, az év legszebb, legsúlyosabb, legmélyebb időszaka.