Egyéni életvezetési coaching

A coaching, mint ahogy az elnevezés eredete (coach=edző) is jelzi, egy olyan gyakorlatorientált (praktikus) tanulási forma, ahol a coach segítséget, útmutatást nyújt, de a feladatok elvégzését nem ő hajtja végre. Célja egy közösen kitűzött cél, változás elérése. A coachingnak többféle műfaja létezik, de mindegyik személyes konzultációkon alapul: az életvezetési coaching a személyes élet alakításában, a vezetői coaching nagy felelősségi körrel felruházott vezetők számára jelent támogatást döntéseik meghozatalában.

Hogyan néz ki mindez a gyarkolatban?

A coaching  egy tanácsadói folyamat, tehát több találkozásból, ún. ülésből áll. Egy klasszikus coaching 5 ülésből áll, és egy ülés általában másfél óra. Az egyes ülésék között megvalósulhatnak "házi feladatok" is, amik szintén fontos kiegészítő elemei a folyamatnak. Az első találkozás minden esetben a  közös cél kitűzésével kezdődik és folyamat az elért eredmények értékelésével zárul.

Coaching
Kinek ajánljuk?
  • Olyan embereknek, akik változtatni szeretnének eddigi életvitelükön, ehhez pedig szívesen fogadnak külső támogatást
  • Olyan aktív embereknek, akik szeretnék hatékonyságukat megsokszorozni
  • Olyan nőknek és férfiaknak, akik tudatosan keresik a belső harmóniájuk megteremtésének lehetőségét