A diákönkormányzat összetétele évente változik: régi tagok távoznak, újak jönnek, s olyanok is vannak, akik maradnak. Hogy hatékonyan működjön az együttműködés az iskolaévben, fontos, hogy a DÖK tagjai megismerjék, megértsék és elfogadják egymást.
Szervezet- és közösségfejlesztés
Új osztálytársak, új tanárok, új környezet. Ez várja az alapiskolától elbúcsúzó diákokat a gimnázium első osztályában szeptemberben. Hogy az új tanévben ne egyszerre kelljen mindenkivel ismerkedni: környezettel, tanárokkal és a társakkal is, ebben segít
Az egynapos tréning célja a cserkészcsapat motiválása és a csapattagok közötti bizalmi szálak elmélyítése volt. Ennek megfelelően a délelőtt elsősorban a saját magunkra összpontosítás jegyében telt: kinek mik a legfontosabb értékei az életének, milyen pri
A Czuczor Gergely Alapiskolában hagyományosan, minden évben változatos és színes programokkal emlékeznek meg a Föld napjáról.
A Diákhálózat önkéntesei számára tartottunk tréninget Jabloncán szervezeti alapok, projektmenedzsment és forrásteremtés témákban.
Nagy lendülettel és mélységgel elindult a pozsonyi önismereti alapú közösségfejlesztő csoport, a dunaszerdahelyi csoport pedig folytatta munkáját.
Egy pályázati kiírás, amely rendhagyó módon nem projektre szól, hanem egy képzésben való támogatott részvételre. Közösségépítő témájú képzés lesz nyáron a Balatonon!
Elindult az Én-te-ő, mi-ti-ők programunk dunaszerdahelyi csoportja. A program célja az egyén identitásán keresztül építeni a helyi közösségeket.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- You're on Page 11
- Következő oldal