Érdekes élményben volt részem a hétvégén. Egy lelkigyakorlaton vettem részt, ahol az egyik egyéni foglalkozás során életünk meghatározó értékeit kellett összeírnunk kis cetlikre. Először nagyo soknak tűnt a kiszabott 7 darab, aztán meg annyira belejöttem, hogy még üres lapokat is kellett kérnem. Enyhe csalódásként is éltem meg, hogy aztán ezekkel nem kezdtünk semmit: se páros vagy csoportos megosztás, se további gyakorlat nem volt vele, hanem szünettel majd filmnézéssel folytattuk.
De mivel már olyan mélyen belemerültem a témába, hogy nem tudtam csak úgy, se szó se beszéd lapozni egyet, elkezdtem szépen csendben rendszerezni magamnak a felsorolt értékeket: melyik lenne legfelül, melyik az alap, melyik kapcsolódik melyikhez, melyek a legfontosabbak stb. Egy egész aranyos kis kollázs lett belőle, elégedettség fogott el, mikor ránéztem. De még ennél is örömtelibb érzés volt látni azt, hogy egyik társam elkezdte ugyanezt csinálni a sajátjaival. Megtetszehetett neki, amit csinálok, s mikor pár szóval el is mondtam, miért látom értelmét még tovább “játszani”, ő is hozzáfogott. Nem külső utasításra, hanem belső igénynek engedelmeskedve.
Csodálatos volt újra megtapasztalni, hogy működik a módszer, amiben hiszek, amiben a mi itt a TANDEM-ben hiszünk. Még egy lelkigyakorlaton is!
Most már csak a papjainkkal kéne ezt elhitetni. Aztán meg megtanítani őket rá…