2013. 02. 25

Önismeret tavaszi alkotással

Önismeret tavaszi alkotással
A programban résztvevő TANDEM-es munkatársak

A hosszú téli hónapok után a természet újraéledése és ébredése lehetőséget kínál az embernek is a megújlásra, élete egyes területeinek újragondolására, átszervezésére, alkalom kínálkozik új erőt és lelkesedét gyűjteni. Éppen ezért a természet ritmusára való ráhangolódás az egyik alapgondolata az Önismeret tavaszi alkotással elnevezésű csoportunk, melyet minden tavasszal április és június között valósítunk meg.

Szervezet legtöbb programja a középiskolásoknak és egyetemistáknak szóltak, ezzel a csoporttal a felnőtteket szólítjuk meg. A mindennapi hajtásban gyakran ragadunk le a megszokott gyakorlatnál, rutinból cselekszünk, ezzel együtt kevesebb tér jut a kreativitásnak és a spontán viselkedésnek. A kreativitás és a spontaneitás előhívásának egyik legörömtelibb módja az alkotás.

A csoport különlegessége abban áll, hogy a képzőművészetben,  az alkotás folyamatában rejlő sokszínű lehetőséget használja saját magunkkal való találkozásra. A csoportban résztvevőket az agyagozás, a festés, a zene és a vers segíti, hogy elszakadjanak a hétköznapok terheitől, s közelebb kerülhessenek saját belős világukhoz, jobban megismerve, megértvetve azt. „Úgy gondolom, ahhoz, hogy az ember kezében érezhesse élete irányítását, kiegyensúlyozottnak és tudatosnak élje meg önmagát, szembesülnie kell lelke mélyebb tartalmaival, ehhez nagyon jó alkalmat kínál a tavasz.“ – mondja Horváth Molnár Andrea, a csoport vezetője.  A csoportról részletesebb információk - időpontokkal, helyszínekkel, témákkal - a program oldalán találhatók.

Önismereti foglalkozásokat szívesen tartunk meghívásra a Te közösségedben, szervezetedben, családodban, faludban, városodban is. Egy-egy foglalkozás hossza 2 óra, s állhat egy vagy több alkalomból. A résztvevők száma lehet 4 és 14 között. Ha felkeltette az érdeklődésed, keress minket a tandemno@tandemno.sk mailcímen.