A tréneri munka legérzékelhetőbb és a kívülállók számára is legmegfoghatóbb része maga a tréning folyamata: a közös munka a csoporttagokkal. Valahogy úgy, mint ahogy a fociban is a mérkőzés áll a figyelem középpontjában és nem a tréning, vagy a nyári felkészülés. Pedig ugyanúgy, ahogy a fociban se lehet látványosan, élvezetesen és sikeresen kergetni a bőrt a tétmeccseken előzetes edzés és utólagos elemzés nélkül, úgy a tréningeknek is elengedhetetlen része a felkészülés és a kiértékelés, mert nagyon nagy részük van egy-egy képzés sikerében.
Ennek ellenére – férfiasan bevallom – néha-néha a sok teendő közepette kényelmetlen kötelességként tekintettem rájuk. Egész konkrétan az utólagos folyamatelemzésre. Mert nem találtam elég izgalmasnak. Egészen mostanáig. A közös tréning a “Keresztapával” ezt a munkát is egy teljesen új megvilágításba helyezte számomra, olyannyira, hogy a KaTa-s szeminárium első alkalma után Erikával 3,5 órán keresztül elemeztük a 3,5 órás tréningfolyamat első hatvan percét…
S ami a legjobb az egészben, hogy roppantul élveztem, és élveztük mind a ketten a nagy tudatosítási folyamatot: mit-miért-milyen céllal vagy éppen mit-miért-nem léptünk meg. Úgy elröppent az idő, hogy észre se vettük. (S vele együtt Erika hangja is… Szerencsére, mert különben még mindig ott ülnénk a Budapest Kávéházban? 