Kocskovics Reczai Lilla

Kedves férjem nagymamája egyszer azt mondta nekem, hogy két dologra nem tanították meg őt a szülei: unatkozni és repülni. Ezt azóta mottómként hangoztatom, ugyanis ő megfogalmazta helyettem azt, amit én is érzek magammal kapcsolatban. Alapiskolás korom óta közösségben tevékenykedtem, ez a középiskolában sem változott. Akkor léptem be az érsekújvári Rockszínpadba, ami egy amatőr színtársulat volt. Majd az egyetemi Gímesi Művelődési Gólyatábor hagyott bennem mély nyomot, mert a következő évben már szervezőként tértem vissza életem egyik legmeghatározóbb helyszínére. Ugyanígy éreztem a Gombaszögi Nyári Táborral kapcsolatban, hiszen oda is szervezőként csatlakoztam, és emellett már csak hab volt a tortán a gyermektáborokban és a József Attila Ifjúsági Klubban kialakított programok szervezése, valamint a Vektor táborban való szervezői részvétel. Számomra a ,,kell egy csapat” frázis magától értetődő, hiszen a közösségépítés és az emberekkel való együttműködés egyfajta lételemem. Ezért – és mivel szeretek olvasni – is alapítottam a munkahelyemen a könyvklubot, amely szintén a csapatmunkán alapszik. A TANDEM lehetőséget nyújt arra, hogy megmutassam: igenis jó érzés, ha egy csapat tagja vagy!

Tanulmányok:

  • 2013–2018: Comenius Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, kiadói-és szerkesztői munkálatok (kiadványszerkesztés) 
  • 2012–2013: Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara, Magyar–angol pedagógiai szakirány
  • 2008–2012: Pázmány Péter Gimnázium, Érsekújvár

Szakmai továbbképzések:

  • 2023: ,,Könyvtár, ami összeköt” elnevezésű kéthetes szakmai program (Budapest)
  • 2022: Knihovnícke odborné minimum – akkreditált tanulmányi program (Pozsony)
  • 2022: Felszállópálya trénerképző (TANDEM n.o.)
  • 2022: 5. Kárpát-medencei Riporttábor (Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, Vajdaság, Nyugat-Bácska)
  • 2017: KMTA – Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány – támogatott résztvevő
     
Megbizatás
tréner, jelenleg anyasági szabadságon