ellenőr

Az 50-es buszon zötykölődtem a minap Pozsonyban. Teljesen elől ültem, a sofőr mellett szinte, úgyhogy az első sorból láthattam, ahogy a jegyellenőr beadja a buszsofőrnek az ablakon a kis csippet, amivel lezárja a jegylyukasztókat, hogy aztán megtörténhessen az ellenőrzés. Mivel volt jegyem, nem okozott komolyabb stresszt a dolog, úgyhogy elkezdtem figyelni a revizor munkavégzését. Egyetemista koromban nagyon megvetettem őket, mostanra inkább sajnálat és együttérzés van bennem, hogy ezt a munkát kell végezniük. Az ellenőr fiatal, harmincas éveit taposó fiatalember volt, nem a melák goromba fajta, hanem teljesen hétköznapi kinézetű, még azt is mondanám, hogy szimpatikus figura.Könnyű menetnek ígérkezett neki a busz: mindenki automatikusan mutatta a jegyét-bérletét, ő meg udvariasan köszöngette meg mindenkinek külön-külön. Aztán csak akadt egy külön figura, aki próbálta eljátszani, hogy "persze, megvan a jegye, csak hadd keresse meg". Az ellenőr türelmesen várt, a jópofaságokra is semleges arckifejezéssel és hangerővel válaszolt. Semmi türelmetlenség vagy kiabálás. Aztán elkérte a személyijét, s szépen felírta a potyautas adatait. Minden cirkusz nélkül. Úgy látszik ez a nagyon higgadt és profi helyzetkezelés nem csak nekem tűnt fel, mert egy öltönyös úriember, aki az eset közvetlen közelében állt, egy névjegykártyát nyújtott át a revizornak "Meddig dolgozik ma? Lehet, hogy van egy állásajánlatom az Ön számára. Ha érdekli, hívjon fel munka után s megbeszélhetjük a részleteket."

Nekem három dolgot üzent főleg ez a kis jelenet:'
1. Egy nem éppen álommunka is lehet egy lépcsőfok a hőn áhított állás felé.
2. Bármit is csinálok, azt végezzem a lehető legjobban.
3. A lehetőségek a legváratlanabb pillanatokban és helyzetekben is megjelenhetnek, legyek mindig nyitott rájuk.