20. 07. 2016.

Ilyen volt az idei Labirintus udvar - Gombaszögi Nyári Tábor 2016

Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_15

Már sokszor elhangzott, hogy az idei Gombaszögi Nyári Tábor egyrészt lesz hagyományos másrészt pedig nagyon új, hiszen visszatér a gombaszögi kempingbe, régi-új helyére. Ez egy furcsa egyveleget hozott létre szervezői és látogatói szemszögből is, hiszen az előkészületi munkánk őrületes tempóban zajlottak, amibe hétfőn volt alkalmunk belecsöppenni, hogy újra egy életteli önismereti sátorrá alakíthassuk a Labirintus udvarnak kijelölt részt, hogy ott egy hétig személyiségfejlesztéssel, élménypedagógiával, álommegvalósítással, pályaorientációval és világutazással foglalkozhassunk.

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_35

Ennyi program mellett mégis a Teaház az, ami elsőre beugrik, amikor a Labirintus udvar szóba kerül. Az a Teaház, ami tavaly kísérő program volt, az idei évre a legbiztosabb ponttá nőtte ki magát, hála Zalka Judit, Viczena Edina és Burján Kriszti óriási vendégszeretetének és gondoskodásának. Ők voltak azok, akik minden reggel gondoskodtak arról, hogy az eső ellenére minden kézbe kerülhessen egy illatozó teával teli gőzölgő bögre. Klisének is hangozhat akár, de ezeknek a teázós perceknek és a fesztiválokra jellemző lazaságnak és nyitottságnak a keveréke voltak azok, amik alkalmat adtak arra, hogy új barátságok alakulhassanak ki, vagy régiek mélyüljenek el nagyon rövid idő alatt.  

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_66

A Labirintus udvar névadó motívuma a Labirintus, amely már szerdán reggel felépült Halász Péter és felesége, Anita keze munkájának köszönhetően, ezúttal csodaszép kövekből, szikla- és fadarabokból,  és régi cserepekből, hogy délután megkezdődhessen a Labirintusjárás. Fontos talán újra kiemelnünk, hogy a labirintus nem útvesztő, hanem egy útvonal, ami egyjáratú. Nem lehet eltévedni benne. A középpont felé tart, majd onnan kifelé.

A labirintus egy egyetemes minta, amelyet majd minden kultúrában felleltek, a világ minden részéről. Az egyik legősibb szemlélődő eszköz, meditációs gyakorlat, amely megnyugtatja az elmét, lelassítja a gondolatokat, előhozza a látomásokat, megérzéseket. Rajta keresztül támogatást és tisztánlátást kaphatunk, vagy válaszokat bizonyos problémákra és segítséget a szükséges célok felállításában. Ahogy Szent Ágoston mondta: “Solvitur ambulando”, azaz a probléma sétálva (járva-kelve) oldódik meg. A labirintus kitűnő lehetőség a fejlődésre, személyiség-fejlesztésre, amely mindenki számára nyitva áll. A séta során legbensőbb énünkkel tudunk (újra-)kapcsolódni. A bejárt út visszatükrözi az életutunkat is, mivel a labirintus a TE életutad metaforája.

Te vagy, aki elkezdi az utat kívülről és folyamatosan haladsz befelé, hiszen a megoldás belül, a középpontban található. Ez egy meditáció, egy szimbolikus zarándoklat, amely lecsendesíti az elmét, annak érdekében, hogy a szív kinyílhasson, és úgy tudj visszatérni a világba, hogy egy mélyebb, tisztább megértéssel rendelkezz arról, hogy valójában ki is vagy.

„A végeredmény a középpont megtalálásával párhuzamosan önmagunk megtalálása, rejtett vagy napirenden lévő problémáink feldolgozása, lelkünk belső útjainak feltérképezése és az onnét való visszatérés a világba, de már egy megváltozott minőségben” – vallja Halász Péter.

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_6

Művészetterápia

Az alkotás és az önismeret ötvözése – ez a művészetterápia. Az alkotás kiszakít a mindennapi élet feszültségeiből, kikapcsol, felszabadít, segít megjeleníteni belső lelki tartalmainkat, segíti a tisztánlátást. Ide várjuk azokat, akik szeretnének befelé figyelni, kreatív formában megjeleníteni a bennük dolgozó folyamatokat, érzéseket, elakadásokat, s ezáltal fejleszteni önismeretüket. A művészetterápia módszereit alkalmazó workshop erre nyújtott lehetőséget azoknak, akik Horváth Molnár Andrea, pszichológus mellé szegődtek, hogy az alkotás segítségével kerüljenek közelebb belső énjük megiseréséhez.

A Vadalma, a Gombaszögi Nyári Tábor hivatalos napilapjának a résztvevők így nyilatkoztak.

“Nagyon jó érzés volt, pedig nem szeretek rajzolni. Nekem van egyfajta megfelelési kényszerem, mindig aggódom, hogy elég szép lesz-e, jól csinálom-e. De a relaxációs gyakorlatoknak köszönhetően sikerült ellazulnom és a végére teljesen belejöttem. Fantasztikus volt.”

“Relaxálni jöttem, de eleinte nagyon zavart a zaj, ami a többi előadásból beszűrődött, sokáig nem tudtam teljesen ellazulni. De ahogyan a relaxációs gyakorlat után elkezdtem rajzolni és aktív cselekvés let a dologból, sikerült kikapcsolódnom, és már a nyűzsgés sem zavart.”

“Nagyon élveztem a relaxációs gyakorlatot, ahogyan folyamatosan ellazítottuk a testrészeinket, mondhatni meditációs állapotba kerültem, fantasztikus érzés volt. Persze a rajzolás is tetszett.”

“Én maximalista vagyok, mindig precízen és pontosan dolgozom, most viszont jól esett ezt elengedni. Felszabadultan tudtam dolgozni, nem gondolni a végeredményre, cask hagyni, hogy a rajz megszülje önmagát.”

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_55

Tudatos karriertervezés, avagy hogyan lehet boldog pillanat minden hétfő reggel?

„Ha azt csinálod, amit szeretsz, soha többé nem kell dolgoznod.” Van ebben némi igazság!

„10 éves karriertanácsadói tapasztalataim azt mutatják, hogy azok a fiatalok, akik nagy energiákat fektenek a saját munkaerő-piaci útjuk megtervezésében, sokkal gyorsabban kerülnek be a munka világába és folyamatosan lépnek előre, olyan pozíciókba, amelyek számukra a mindennapi munka örömét okozzák. Ha neked is szimpatikus ez az út, akkor gyere el erre a workshopra, itt sok kapaszkódót kapsz majd ahhoz, hogyan tervezd meg az utadat!“ – mondja Szűcs István, karriertanácsadó szervezetfejlesztő. Az ő vezetésével nyílt lehetőség arra, hogy az arra vállalkozó intenzív munka segítségével tervezhessék karrierjüket. A tábor egész ideje alatt lehetőség nyílt emelett egyéni karriertanácsadásra is, ahol Szűcs István és Rabec István szegődött segítőtársként a jövőjükkel tudatosan foglalkozó fiatalok mellé egy-egy beszélgetés erejéig.

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_32

PlayBack színház: „Ha én egyszer visszajátszhatnám az életem!“

Egy olyan színházi és önismereti műfaj, ami akár az újdonság erejével is hathat. A Még 1 Mesét Akciócsoport és a TANDEM közös playback színházi előadásán nemcsak hallhattak róla a jelenlévők, hanem ki is próbálhatták, milyen az, amikor élményeket, érzéseket látnak viszont a saját életükből. A Playback szó magyarul visszajátszást jelent.  Ebben a színházi formában nincs előre megírt darab, hanem az előadáson lévő néző aktuálisan elmondott története jelenik meg a színpadon. Gyógyító szinháznak is hívják, mely a pszichodrámával egy tőről fakad, és segít kivülről rálátni érzéseinkre, történeteinkre, önmagunkra. Tehát spontán, aktuális, személyre szabott, és a nézőről szól.

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_64

Önismereti kötélpálya, amire ezen az egy héten egyszer adatott lehetőség azoknak, akik biztonságos környezetben szerettek volna kilépni a komfortzónájukból.

Az idei Es(z)ti mesék képzeletben messzi tájakra repített minket, ugyanis minden nap egy-egy utazó, túravezető személyes élményeit hallgathattuk meg Indiáról, Indonéziáról, Izlandról és a marokkói sivatagról.

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_52

Szűcs István: Vágyakból valóság

Előfordul, hogy a nap végén azt érzed, csomó mindent csináltál reggeltől estig, de mégsem vagy elégedett? Évek óta tervezel valamit, ami mégsem valósul meg, és ha erre gondolsz, elkeserít? Az előadáson olyan eszközökről volt szó, amelyek segítenek a mindennapok sűrűjében megépíteni a saját utadat, amelyek olyan állomásokból állnak, amik örömöt okoznak számodra és közelebb visznek a vágyaidhoz!

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_58

Harmincz Rita: Mesterségem: világutazó!

Egy világjáró blogger, aki nemcsak utazóknak és nemcsak utazásról ír. Történetek egy lányról, aki egy napon elment világgá és megpróbál visszaemlékezni, hogy milyen is volt az. Hogyan lehet nőként biztonságosan, izgalmasan, változatosan és mégis olcsón utazni? Mi az, amin nem szabad spórolni? Ezekről és még sok-sok hasonló kérdésről beszélgetett Kovács „Kovi” Zoltán Harmincz Ritával, A sárga ruhás lánnyal.

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_48

Süll Tamás: A párkapcsolatokról

„Két ember összekapcsolódik, mint a cipzár két szára, és egybeilleszkedve egy erős egységet alkotnak. És hasonlóan a cipzárhoz (melyet napi szinten használunk kabáton, táskán, csizmán, nadrágon), természetesnek vesszük a párkapcsolatunk működését is… De csak akkor tudatosítjuk igazán a fontosságát, ha elakad, vagy elromlik. Csak akkor kezdünk el sajnálkozni, hogy nem gondoskodtunk róla kellőképpen, ha már baj van. Te hogy áll a “cipzároddal”? Helyesen működik? Jól tudod kezelni? Erősen tart? Ki tudod oldani, ha valahol elakadt?“

Süll Tamás párkapcsolati tanácsadó és lelkész mesélt ezekről a kérdésekről a péntek esti előadáson. Az előadás nem csak pároknak szól. Ahova viszont kifejezetten párokat várunk, az a szombat délutáni műhelymunka, ahol interaktív gyakorlatokat próbálhatnak ki a párok, illetve igény szerint lehetőség volt konzultációra vagy tanácsadásra is.

„Feleségemmel, Kingával 17 éve élek házasságban, akivel öt gyermeket nevelünk. Ez idő alatt én is, ő is rengeteget változtunk – formáltuk egymást. A kapcsolatunkon való folyamatos egyéni- és közös munka eredménye egy belső nyugalom és boldogság. A további közös utunkra is reménységgel tekintünk. Ennek érdekében, ha kell, mi is fordulunk szakmai tanácsért. Az elmúlt húsz évben ifjúsági misszióban tevékenykedtem, mely számomra hatalmas öröm, kihívás volt. Szeretem a fiatalokat, a tiniket, mindig is próbáltam megérteni őket, a világukat. Párkapcsolati tanácsadással 2010 óta foglalkozom – azóta fejlesztem magam e téren. Idén tavasztól egy ZIPS elnevezésű párkapcsolati tanácsadót nyitottam Révkomáromban. Motiválnak a szerelmes párok, és kihívást jelentenek az elhidegült, de segítséget kérő párok. Én nagy esélyt adok nekik!“ - Dr. Süll Tamás, párkapcsolati tanácsadó, lelkész

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_42

Álmodd az életed, éld az álmaidat! – kerekasztal beszélgetés igazi „álommegvalósítókkal”

Vendégeink nagyon különböző személyiségek, egy valami mégis közös bennük: bátrak voltak követni álmaikat. Mertek kilépni a sorból és megtenni a környezetük által néha furcsának, máskor logikátlannak, vagy egyenesen merésznek, ésszerűtlennek tűnő lépéseket. Kerekasztal beszélgetésünk során fényt derítünk az álmok realitásának, megvalósíthatóságának mikéntjére, a bátorság forrására, amelyek segíthetnek elérni vágyott céljainkat.

És akiket az álmaikról kérdeztünk:

  • Zalaba Krisztián, a Csináld meg! produktivitás blog alapítója;
  • Papp Vargha Katalin, a Chocomaze csokoládé manufaktúra megálmodója és alapítója;
  • Kovács „Kovi” Zoltán, a VándorLáss alapítója és működtetője;
  • Bauer Ildikó, a Sine Metu társalapítója és munkatársa, a Gombaszögi Nyári Tábor programigazgatója.

Obrázok
Gombaszög_Labirintus_udvar_2016_34

Építőkocka vagy mobiltelefon? 

Hlavácsek Réka, fejlesztő pedagógus, az Artis centrum munkatársának workshopja a képességfejlesztésről. Miért fontos a gyermek fejlődésében a játék? Kell-e játszani a gyermekkel, vagy csak elég az okos telefont a kezébe nyomni a játékapplikációkkal? Miért okozhat problémákat az idegrendszer éretlensége?

Ezekről a kérdésekről volt szó a workshopon, melynek során lehetőséget nyújtunk képesség-felmérési tesztet is végezni gyerekeknek. Az Artis  művelődési-, képességfejlesztő- és rehabilitációs központot három lelkes fiatal hozta létre azzal a céllal, hogy segítsenek a felvidéki magyar családokban felnövő sajátos nevelési igényű gyermekek képességfejlesztésében, nevelésében. A központ egész Szlovákiában egyedülálló, hiszen az óvodás- és iskoláskorú gyermekek mellett a csecsemők képességfejlesztésére is lehetőséget nyújtanak.