17. 07. 2023.

10 éves a Labirintus Udvar

2023. július 11-16. között megrendezésre került az idei Gombaszögi Nyári Tábor. Ez volt az a dátum, amelyet már jó előre bekereteztünk a TANDEM naptárában. Már hónapokkal a tábor kezdete előtt elkezdtük a szervezést, igaz, akkor még csöndesen, de annál serényebben. Az utolsó hetekben viszont gőzerővel beindult a készülés – és hogy mire fel ez a nagy izgatottság Gombaszög előtt? A válasz egyszerű: idén 10. alkalommal tárta ki kapuit a Labirintus Udvar.

Persze ahhoz, hogy kitárhassuk a kapunkat, fel is kellett őket építeni. A tábor kezdete előtt ezúttal is elfoglaltuk a már megszokott helyszínünket a gombaszögi völgyben, ahol ismét megépült a programunknak nevet adó, kövekből felépített labirintus. A programunk már a 0. nap estéjén elindult: a frissen megérkezett résztvevőkkel gondolatban máris Andalúziába repültünk a VándorLáss első előadásán. A kedden este elstartolt programban színesebbnél színesebb előadások, workshopok és kerekasztalbeszélgetések várták a táborozókat. Az önismereti és különféle tematikus tartalmak mellett az emberi kapcsolatok, mosolyok, friss ismeretségek köttetése, születésnapi köszöntések is gazdagabbá tették a Labirintus Udvarban az életet. Kicsit más hangulata volt ezt a szervezői csapatot erősíteni a nagy staff csapaton belül. Itt nem csak a munka tart össze bennünket, hanem a barátság is. Úgy érzem azért is különleges a Labirintus Udvarban staffosnak lenni, mert a korosztályt tekintve széles a paletta, ami számomra különösen izgalmas. Nagyon sokat tanultam szervezőtársaimtól, a személyes beszélgetések által sokat töltődtem, épültem és talán sokkal oldottabb volt a légkör, s gördülékenyebben tudtunk dolgozni így, hogy nem egymás mellett dolgoztunk, hanem együtt. A visszajelzések alapján ezt az udvarban uralkodó hangulat is tükrözte, s így talán egy kis szigetté vált Gombaszögön belül.

A feljebb említett szervezők közötti kapcsolat nélkül az idei program csupán jó lett volna, így viszont a békés hangulat is körbe ölelte a táborozókat nálunk. Mi már alig várjuk a jövő évi Gombaszögi Nyári Tábort, amelyre ezúttal 2024. július 16-21. között várunk benneteket a Labirintus Udvarban! 


A program megvalósulását a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.

Kultminor