Szer + elem + ez? - Bandor Éva és Olasz István

Az élet játék - élménykonferencia nem csak pedagógusoknak

Szer+elem+ez?

Szer + elem + ez? - Bandor Éva és Olasz István

Szombat, 16:00

A Szer + elem + ez? Bandor Éva és Olasz István színművészek előadása, a produkció a City Reboot Polgári Társulás égisze alatt jött létre. A bemutatót 2017 januárjában tartották.

Ez egy 55 perces verses összeállítás kortárs és klasszikus magyar költők verseiből jelenetekbe ágyazva. A központi témája a szerelem.

Az előadás dramaturgiai íve úgy alakult ki, hogy az alkotópáros a szerelmes verseket úgy válogatta össze, hogy a gyermekkori szerelmi élményektől, a kamasz bizonytalanságokon keresztül eljutnak a felnőtt beteljesült és beteljesületlen vágyak ábrázolásáig, majd a párkapcsolati megnyugvás ill. szakítás, újra egymásra találás, végül az öregkori egymáshoz ragaszkodás bemutatása zárja be a témakör ívét, mindezt humoros és drámai jelenetekbe ágyazva, néhol zenei betétekkel tarkítva.
Az alkotók a felnőtt közönségen kívül középiskoláknak is kínálják az előadásukat, ezzel is erősítve a fiatalok versek iránti igényét.

A művek a következő sorrendben hangoznak el:

Lackfi János: Lányok dala
Lackfi János: Fiúk dala
Barak László: Jobb a ciginél a csók
Belga: Szerelmes vagyok
Varró Dániel: Mozi
Varró Dániel: SMS versek
Varró Dániel: Email
Halott Pénz: Hello lányok
Lackfi János: Véletlen
Bertók László: Rododendron
Závada Péter: Vers a szerelemről és a matematikáról
Laboda Róbert: Férfilét
Ady Endre: Tüzes seb vagyok
Szabó Lőrinc: Két lány térdtől bokáig
Tóth Árpád: Tánc
Faludy György: Fülledt éjszaka 1
Gerevich András: Kalitka
József Attila: Szerelmes vers
József Attila: Szerelem ez?
Tóth Árpád: Tárcámban egy kép
Szabó Lőrinc: Szeretlek
Zelk Zoltán: Csak téged
Fodor Ákos: Kis-reneszánsz
Varró Dániel: Cossante a lehányt küszöbről
Dékány Dávid: Ma is
Sickratman: Evvel a dalban
Szabó T. Anna: A férfi, ha negyven
Lackfi János: A nőci, ha negyven
Laboda Róbert: Csodáltalak homályosan mindig
Laboda Róbert: Tényleg a legszebben
Pilinszky János: Két szeretőre
Szlukovényi Katalin: Tévedés
Varró Dániel: Átok
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?
József Attila: Óda (mellékdal)

Az élet játék - élménykonferencia nem csak pedagógusoknak | részletes program és jelentkezés