Életmesék Bodrogközből

Ez a kötet a TANDEM Életmesék-sorozatának ötödik, bodrogközi állomása. A kezdeményezés célja kettős. Egyrészt az élettörténeti interjúkon keresztül szeretné összekapcsolni a fiatalabb generációt az idősebbel, másrészt, az élettörténet-mozaikokkal szeretné gazdagítani a felvidéki történelmi emlékezetet.
A bodrogközi életmesék kötetben harminchárom életútinterjúból válogattuk össze a számunkra legbeszédesebb részeket. A gyermekkori, iskolai évekkel, párválasztással foglalkozó fejezetek mellett betekintést nyerhetünk a 20. századi Bodrogköz hétköznapjaiba, de az interjúrészletek foglalkoznak a különböző történelmi korszakok személyes lenyomataival, sőt, a visszaemlékezések egészen Amerikáig kalauzolnak bennünket.
Gyűjteményünket legfőképpen azoknak a bodrogközieknek ajánljuk, akik kíváncsiak a körülöttük élő történelemre. Bízunk benne, hogy a kötetet olyan pedagógusok, fiatalokkal foglalkozó szakemberek is haszonnal forgathatják, akik az élettörténeteken keresztül szeretnék közelebb hozni a mai generáció számára a 20. századi történelmet.


Könyvünket nem áruljuk klasszikus módon. Az olvasóra bízzuk, mennyit szeretne adni érte. Az így beérkező adományokat a következő kötet megjelenésére fordítjuk.

Az Életmesék kötetek elérhetőek postai úton, vagy személyesen Komáromban, a TANDEM irodában (Duna rakpart 12. - a Danubius kollégium épülete), előzetes egyeztetést követőentandemno@tandemno.sk

Életmesék - Bodrogköz