2022. 02. 11

Iránytű projekttalálkozó Békéscsabán

Február 7. és 11. között Békéscsabán jártunk, ahol az Iránytű projektünk keretében egy szakmai találkozót tartunk partnereinkkel, a Játszótér Alapítvány és a Hargita Business Center munkatársaival. Az Iránytű projekt célja egy átfogó, a fiatalokkal foglalkozó szakemberek munkáját segítő kiadvány létrehozása a pályaorientáció, munkakeresés és vállalkozóvá válás témakörökben.

Az első napon Galambosné Varjú Blankával, a Sorsfonó Önismereti Egyesület alelnökével találkoztunk, akivel az önismeret témáját jártuk körül, megismerkedhettünk az egyesület szemléletével illetve néhány új gyakorlatot és módszert is tanultunk. Délután Koszecz Sándorral, a KOLLABOR Természettudományos Élményközpont vezetőjével beszélgettünk, aki bemutatta a központ tevékenységét és céljait, és betekintést nyerhettünk abba is, milyen szerepet játszik a tapasztalati tanulás a központ életében. 

A találkozó második napján délelőtt a városi diákönkormányzat munkájával ismerkedtünk meg, vendégünk volt Zahorán Bálint alelnök, valamint sokat beszélgettünk a Garabonciás Napokról is. Ezután Gémes Dávid jelentkezett be online, és mutatta be az EBI - Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért munkáját. Délután Gyulára utaztunk, ahol Szabó Enikő fogadott minket a GYIK - Gyulai Ifjúsági Központban, és sokat beszélgettünk a munkájukról, valamint a Játékváros programjukról is. A nap zárásaként pedig még a Gyulai Várat is megnéztük.

A találkozó utolsó napja projekt keretében készülő kiadványunk előkészítésével zajlott. Az online kiadvány elsősorban a fiatalokkal foglalkozó szakembereknek szól majd, és a pályaorientáció, munkakeresés, vállalkozóvá válás hármas témakörét dolgozza fel. 

Köszönjük a Játszótér Alapítványnak a vendéglátást és az élményeket, a HBC munkatársainak pedig a közös munkát! Legközelebb áprilisban találkozunk, Felvidéken!