2012. 02. 03

DiNaMit - Diákok, na mit csináljunk?

DiNaMit - Diákok, na mit csináljunk?

Három év szünet után újra indul a DiNaMit, azaz „Diákok, na mit csináljunk?” program, melynek célja a a szlovákiai magyar tannyelvű középiskolákon működő diákönkormányzatok támogatása. A program szervezője a Diákhálózat, szervezetünk pedig szakmai megvalósítóként vesz részt a programban.

A DiNaMit elsődleges célja ezúttal is a szlovákiai magyar tannyelvű középiskolákban működő diákönkormányzatok támogatása: új DÖK-ök beindítása ott, ahol még nincsenek, illetve hatékonyabbá tenni a működésüket ott, ahol már vannak. A program célja az is, hogy nyitottabbá tegye a középiskolásokat a szélesebb társadalmi ügyek iránt, elősegítve ezzel, hogy felelős állampolgárokká váljanak.

A 2011/12-es DiNaMit az alábbi programelemekből épül fel:

1. Előkészítő műhelymunka
Időpont: 2011. november 26-27.
Helyszín: Ipolyszakállos
A kétnapos workshopnak az a célja, hogy a programban résztvevő iskolákban a DÖK-ök munkáját segítő tanárok, a Diákhálózat önkéntesei és a TANDEM szakemberei közösen megfogalmazzák a legaktuálisabb igényeket, a leginkább fejlesztésre szoruló területeket és kitűzzék a program fő céljait.  

2. Vezetőképző a diákönkormányzatok vezetőinek
Időpont: 2012. január 31. - február 3.
Helyszín: Palást
Képzők: Rabec István és Hodossy Katalin
A négynapos intenzív tréning témái az önismeret, kommunikáció, vezetői kompetenciák fejlesztése és közösségépítés. A képzésen az egyes iskolákon működő DÖK-ök vezetői vesznek részt.  

3. Műhelymunka a DÖK-öket segítő tanároknak
Időpont: 2012. február 2-3.
Helyszín: Palást
Képzők: Szűcs István és Szabó Eszter
Mivel a diákönkormányzatok szerkezetének egyik fontos eleme a DÖK-ért felelős tanár, a program része lett egy kétnapos tréning a DÖK-tanároknak, melynek célja, hogy eszközöket és módszereket mutasson nekik a diákok motiválására, támogatására, konfliktusok kezelésére és a hatékony kommunikációra.

4. Képzések a diákönkormányzatok tagjainak
Ezeken a hétvégés képzéseken az egyes iskolákon működő diákönkormányzatok tagjai vesznek részt, hogy együtt fejlesszék a csapatépítő, programszervező, együttműködési és kommunikációs képességeiket.

 

A DiNaMit program a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának emberi jogokért felelős szekciójának anyagi támogatásával valósul meg.