2017. 10. 27

DiNaMit 2017 - vezetőképző

2017. október 20-21-22-én került sor a TANDEM, n.o. és a Diákhálózat közös vezetőképzőjére, melynek a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium és kollégiuma adott otthont. Az esemény a Diákok, na mit csináljunk? elnevezésű képzés első eseménye volt, melyet egynapos diákönkormányzat-fejlesztések fognak követni. A résztvevő diákok három DÖK-ből érkeztek, mindhárom a közép-szlovákiai régiót képviselte: a Tompa Mihály Református Gimnázium Diákönkormányzata, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola tanulói, és az ipolysági Szondy György Gimnázium csapata vett részt a hétvégén.

A már hagyományosnak mondható forgatókönyv szerint a pénteki első nap az ismerkedésé volt. A képzők és a Diákhálózat házigazdái gondoskodtak arról, hogy a nem formális nevelés eszközeivel mélyítsék el a csapattagok között kialakuló ismeretségeket, és a hétvége utolsó napjára összeszokott csoportként működjenek. A hétvége során sor került a közös szabályalkotásra, a DÖK-ök helyzetének és problémáinak feltérképezésére. Ezután a diákok teret kaptak arra, hogy megfogalmazzák az ideális DÖK működését, valamint azt, hogy mit tudnak ezért tenni, és miben szükséges egy-egy tagnak fejlődnie ahhoz, hogy a közös munkát még jobbá tegye. A tanulási folyamat része volt egy olyan feladat megoldása, mely teljes csoportösszhangot igényelt, és a résztvevők sikerrel vettk az akadályt. A szombati nap folyamán a Diákhálózat is ismertette programjait, és kapcsolatot épített a leendő egyetemistákkal. A szakmai program része volt az is, hogy a jelenlevők gyakorlatias eszközöket kaptak a kezükbe, melyet az otthoni DÖK-ben is alkalmazhatnak, megtanultak Gantt-táblát, SWOT-analízist és költségtervet készíteni egy-egy DÖK-ös alkalomra lebontva. Az estét nagyon jó hangulatú levezető játékok zárták.

Az utolsó nap a Dinamitportál bemutatásáé volt, majd a résztvevők visszaemlékeztek egy-egy megragadó, számukra fontos hétvégi pillanatra, elkészítették közös szimbólumtérképüket, és visszajelzéseket adtak egymásnak, házigazdáiknak és trénereiknek egyaránt.

A DiNaMit-képzés nem titkolt célja, hogy a résztvevő diákok felelősségérzetét növelje a közösségük iránt, és olyan készségeket fejlesszen, melyek a felnőtt életükben is hatékonnyá teszi őket az együttműködésben, és aktív állampolgárokká váljanak. A hétvége zárultával, az egynapos képzések előtt kijelenthető, hogy a DiNaMit résztvevői már most ezen az úton járnak.

A hétvége a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának támogatásával valósult meg. 

Image

 

Image