2015. 09. 14

2015 őszén gömöri Életmeséket gyűjtünk

2014 őszén egy önkéntes kezdeményezés nyomán Gúta központtal, csallóközi hatókörben gyűjtöttünk össze közel harminc élettörténeti interjút, amelyeket egy kiadványba szerkesztettünk és egy generációkat összekapcsoló közösségi rendezvény keretében mutattunk be, ahol módszertani újdonságként még a playback színházi technikát is bevetettük, hogy az idős emberek által elmesélt történeteket élőben és improvizatív módon színpadra vigyük. 

A célunk ezzel a projekttel az volt, hogy egy olyan új, élményalapú történelemtanítási módszerrel kísérletezzünk, amely nem az adatok és tények közvetítésére alapoz, hanem a köztünk élő idős emberek visszaemlékezéseire, reflexióira, történeteire, továbbá, hogy a történetek átadásán keresztül mutassunk meg a fiatalok számára egy élő képet a saját régiójuk múltjáról, legendáiról, hagyományairól. 

A csallóközi gyűjtés eredményiről rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és kapunk mindmáig: felejthetetlen találkozások jöttek létre és kapcsolatok szövődtek idősek és fiatalok között, rengeteg olvasónk kapott kedvet ahhoz, hogy saját környezetében és családjában gyűjtsön újabb történeteket, és sok olyan jelentkezőnk is akadt, aki a saját falujába vagy családjába invitálta a kutatókat, mivel értékes kincsekre lelhetnénk az ő elmeséléseik között is. 

Image

Mindezen visszajelzések egyértelműen az irányba mutattak a gyűjtéssel kapcsolatban, hogy FOLYTATNUNK KELL!

 

Ezért aztán úgy döntöttünk, 2015-ben a gömöri életmesék után kutakodunk. A gyűjtést szeptember végén indítjuk, október végén zárjuk, a könyvbemutató várható időpontja pedig december első hetében lesz. 

A gyűjtés lefolytatásához kutatótársakat, önkénteseket, interjúzás iránt érdeklődő fiatalokat keresünk, illetve olyan ajánlásokat várunk, amelyek segítenek nekünk megtalálni a Gömörben élő Nagy Mesélőket

Várjuk tehát az olyan jelentkezőket, akik: 

  • Dél-Szlovákia gömöri részén élnek (Rimaszombat-Nagyrőce-Tornalja-Rozsnyó környék) és itt ismernek olyan időseket, akiket érdemes lenne felkeresnünk, mert az élettörténetük izgalmas, tanulságos, szeretetteljes tanításokat tartalmaz és fontos lenne megörökíteni
  • maguk ismernek és felkeresnének olyan idős embereket (70 év fölött), akik a környezetükben élnek és a történeteikben rejlő kincseket fontos megörökítenünk
  • bármilyen más módon (anyagi hozzájárulással, rendezvényszervezésben nyújtott segítséggel, az interjúzók számára szállás biztosításával) szeretnék támogatni a projektünket.

 

Bővebb információ és jelentkezés a projekt koordinátoránál: molnar.kriszta@tandemno.sk, 0907 29 67 64

A korábbi kiadványunkról pedig itt olvashatók a részletek: 

http://www.tandemno.sk/hu/hirek/megjelent-az-eletmesek-kiadvany