19. 04. 2018.

A játék helye az iskolában

focus group

CAPS – Children’s Access to Play in School, avagy a „Gyerekek hozzáférése a szabad játékhoz az iskolákban” című projektünkben azt szeretnénk elérni, hogy a diákoknak több lehetőségük legyen az alapiskolában szabadon játszani. Vagyis úgy eltölteni a szabad idejüket, hogy teljesen rájuk van bízva, mit csinálnak, amikor az időtöltés egyetlen célja, hogy jól érezzék magukat, játszanak.

Hol van ennek a helye az alapiskola életében? Van-e rá egyáltalán szükség? Milyen változtatásokat kéne kieszközölni, ha bővíteni akarnánk a játéklehetőségeket? Milyen veszélyei lennének? Ezekről és hasonló kérdésekről kérdeztük egy fókuszcsoport keretén belül oktatási szakembereket, igazgatókat, iskolapszichológusokat, szülőket, nem formális oktatással foglalkozó lektorokat Pozsonyban 2018. március 12-n.

Köszönjük a PDCS-nek, hogy befogadta a rendezvényt, s biztosította a helyszínt.

#caps