23. 11. 2017.

DiNaMit 2017 - egynapos képzések

DiNaMit2017_TMRG5

DiNaMit – egynapos képzések

Miután 2017. október 20-21-22-én megvalósult a közös DiNaMit vezetőképző hétvége, melynek a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium és kollégiuma adott otthont, belekezdtünk az egynapos képzések szervezésébe. A hétvége célja az volt, hogy olyan vezetői készségekben gyarapodjanak a résztvevők, melyeket saját kis közösségeikben hasznosítani tudnak. Az egynapos képzések pedig épp ezen kisközösségekre koncentráltak: egy-egy diákönkormányzat helyi működésére és azok individuális szükségleteire.

November 6-án az ipolysági Szondy György Gimnázium népes DÖK-csapatának tartottunk képzést. A lelkesedés nem csupán a létszámban, de a csapat működésében is megmutatkozott: az iskolai élet színesebbé tétele mellett jut energiájuk arra is, hogy az újonnan érkezőket integrálják a már működő diákszervezetbe. Így a nap egyik célja a csapatépítés volt – kellő figyelmet fordítottunk a közös élmények és tanulások megszerzésére. Ezen kívül a hatékony együttműködés és szerepek témaköreit jártuk körül, majd a projektmenedzsment alapjait is elsajáították a résztvevők.

A második képzésre november 21-én került sor, ezúttal az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola gimnazistái fejlődtek. A résztvevőket főként a vezetőképzőn is jelen lévő diákok alkották, ezért a hétvégén megkezdett munkát tudtuk személyreszabottan, a már megszerzett tudásra és készségekre építve folytatni. Nagyon jó volt látni és tapasztalni, hogy az üzenet termő talajra hullott, és a diákok alkalmazzák a vezetőképzőn elsajátított projektmenedzsment-eszközöket és játékokat.

Végül ott fejeződött be a képzéssorozat, ahol elkezdődött: a Tompa Mihály Református Gimnázium falai között. Trénereink november 22-én egy nagyon agilis és összeszokott csapathoz látogattak el, akikkel szerepekről, csapatépítésről esett szó, sőt ezen túl esetmegbeszélés is történt, konkrét megoldási javaslatokkal.

Nagyon erős évet zárt a DiNaMit, mind trénereinknek, mind Diákhálózatos házigazdáinknak köszönhetően, de legfőképpen a diákok nyitottsága tette lehetővé, hogy tudás-, készség- és attitűd szinten is tudjunk dolgozni akár vezetői kompetenciáikkal, akár célkitűzéseik megvalósításával. Jóleső sóhajjal nyugtáztuk, hogy minden tervezés, szervezés, akadály megérte a belefektetett energiát, mert ez sokszoros gyümölcsöt terem résztvevőink kisközösségében, életében, és bízunk benne, hosszú távon szlovákiai magyar közösségünkben is.

A képzések a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának támogatásával valósultak meg.

Obrázok

 

Obrázok