20. 10. 2016.

Pályaorientációs nap Szőgyénben

Zúčastnení spolupracovníci z TANDEM-u

2016. október 10-én Szőgyénben tartottunk pályaorentációs foglalkozást a középiskola előtt álló, nyolcadikos és kilencedikes diákoknak. Az egyik fókuszban az önismereti munka állt: ránéztünk arra, ki milyen erősségekkel rendelkezik, illetve miben látja a saját fejlődését. Ebben segítségül szolgáltak az egymásnak adott visszajelzések is. Feltártuk azt is, kiben milyen vágyak élnek a jövőt illetően, és milyen értékek fontosak számukra a leendő foglalkozásukban. Ez az önismereti munka nagyon fontos lehet a pályaválasztásban, hiszen ezek a témák egy olyan belső iránytűt jelenthetnek, amely akár egy életen keresztül vezetheti őket.

A tréning másik fókusza a munkaerőpiaci ismeretek voltak, illetve az oda vezető út, az iskolák, oktatási intézmények  feltérképezése. Itt a legfontosabb nem a nyers információk átadása volt, sokkal inkább az, hogy ezeket az információkat hol találhatjuk meg, kitől kérdezhetünk, ki tudja átadni közvetlenül a személyes tapasztalatait egy-egy iskoláról vagy munkahelyről.

A célunk az volt, hogy segítsük a résztvevő diákokat elindulni egy olyan úton, amelynek a végén az a hivatás várja őket, amelyet örömmel és elégedetten végeznek majd. Egy ilyen hivatás nem csupán az egyéni, személyes boldogságuk kulcsa lehet, hanem az egész társadalmunkat építheti és gazdagíthatja majd.

A napról a szőgyéni televízió képanyagából lehet többet megtudni.