23. 09. 2015.

A Euroguidance szlovák szervezetének karrier tanácsadói konferenciáján jártunk

A Eurogiudance által évente megrendezett konferencia, melynek keretei között a szervezet díjai is átadásra kerültek, a karriertanácsadás témájával foglalkozott. 

A megnyitó köszöntőket követően, a délelőtt folyamán sor került a cseh Euroguidance szervezet nyertes projektjének bemutatására, majd a szlovákiai szervezetek röviden prezentálták benevezett programjaikat. A közönség szavazatainak begyűjtését követően kihirdették a győztes, díjazott projekteket, a közönségdíjas programot, és a különdíjakat.

Az idén a közönség szavazatai szerinti 2. hely mellett különdíjban is részesültünk, mely a Mesterségem CíMERRE? pályaválasztási nap fejlesztéséért, alapiskolás verziójáért és a kisebbségi, magyar iskolákban végzett fejlesztő munkánkért, pályaválasztást segítő tevékenységünkért ítélték nekünk. 

A délután folyamán panelbeszélgetésen keresztül informálódhattak a résztvevők az egyes karrierközpontok tevékenységéről, megoldási módszereiről.

A program záró pontjaként három párhuzamos műhelymunkán vehettek részt az érdeklődők. Ennek keretében mi is tartottunk workshopot, ahol a résztvevők belekóstolhattak a pályaválasztásban alkalmazott gyakorlatok próbaverzióiba, melyek felhasználhatóságát és tanulságait együtt megvitatva vontuk le.

Nagy öröm volt számunkra, hogy ismét megtapasztalhattuk, mennyi elkötelezett kolléga dolgozik, küzd ugyan azokért a célokért, mint mi, a TANDEM nonprofit szervezetben.