17. 11. 2014.

Mesterségem CíMerre? alapiskolásoknak Csilizradványon

Az eddigi évek már-már hagyományosnak mondható középiskolásoknak szóló nem hagyományos pályaválasztási foglalkozásaink megrendezése után érkeztünk el a következő mérföldkőhöz, ami az alapiskola felső tagozatosainak kifejlesztett Mesterségem CíMerre? névre hallgató pályaválasztási nap. A legelsőt a csilizradványi Kóczán Mór alapiskola diákjai számára rendezhetjük, 2014. november 26-án, szerdán.

S hogy mi is az, ami a diákokat ezen a napon várja majd?

Reggel 8 órától minden 8. és 9. osztályban kiscsoportos, önismereti alapú foglalkozások zajlanak, amelyek során olyan témákat járnak körül, mint a jövőkép, az álmok, a képességek, illetve a miben vagyok jó kérdése. Mindezt játékos módon, két szakember segítségével, akik felkészítik a diákokat a délutáni foglalkozásokra.

A délutáni órákban párhuzamosan zajlanak különböző pályaválasztási témájú foglalkozások:

·  Felvételizz Okosan! társasjáték a középiskolás élet rejtelmeiről - A diákok humoros formában járnak körül olyan témákat, mint, milyen a középiskolás élet, hány lépés vezet el az érettségiig, vagy milyen kihívások leselkednek az emberre egy kollégium falai között. A játékot dobókockákkal és óriás bábokkal játsszuk, az egyes mezőkhöz tartozó kérdésekre pedig a csapatoknak közösen kell válaszolniuk, hogy újra guríthassanak. Ez által a csapatok közösen tanulnak meg új ismereteket, értelmeznek információkat.

·  Időgép - A diákok ennél a standnál elrepülhetnek a jövőbe, hogy ott kipróbálhassák, milyen is egy kiválasztott szakma képviselőjének bőrébe, ebben az esetben pedig, ruhájába bújni. Mindezt egy fényképen megörökítve térnek vissza a jelenbe. 

· Kreatív Stand - A gondolatnak teremtő ereje van, ahogyan azt mondani szokták. Ebben a foglalkozásban ezt ültethetik át a diákok a gyakorlatba az által, hogy elképzelik és el is készítik jövőbeni életrajzukat, megalkotják a megálmodott foglalkozásukhoz méltó névjegykártyát vagy "megsütik" a motivációs pitéjüket, amiben a hozzávalók az őket vezérlő erősségek, célok és álmok.

·  "Élő Könyvtár" - foglalkozások életnagyságban - Az Élő Könyvtár az a hely, ahol a könyveket nem csak olvasni lehet, hanem kérdezgetni, faggatni, beszélgetni velük, hiszen minden egyes könyv valóban élő. Olyan szakmák képviselői gyűlnek össze a könyvtárban, akiket kikölcsönözve a diákok a számukra érdekes szakmák rejtelmeivel, buktatóival vagy csúcspontjaival ismerkedhetnek meg egy személyes beszélgetés során. Mint, ahogy az a mesékben is lenni szokott, 3 kívánság helyett itt a diákoknak három lehetősége adódik, hogy kérdéseket tegyen fel az egyik számára vonzó foglalkozás képviselőjének. 

·  Középiskolás Stand - az első kézből érkező információk lelőhelye -  Az alapiskola végén meghozott döntés (melyik iskolát válasszam?) mögött számos dolgot mérlegelnek a diákok és a szülők, szóba jöhet az iskola hírneve, a tantárgyak, a lakóhelytől való távolság, és sok más dolog, de nagyon ritkán adódik lehetőség arra, hogy olyanoktól kapjon információt az érintett diák egy-egy iskola működéséről, akik már ma is annak az iskolának a padjait koptatják. Ez a hely az, ahol mindezt lehet. Az a hely, ahol a diákok a környező iskolák tanulóitól kérdezhetnek a középiskolás létről, az adott iskoláról, mindenről, ami foglalkoztatja őket és egy bennfentestől szeretnének választ kapni kérdéseikre.

· "Jövő Erdeje" kalandpedagógiai foglalkozás - Az élet nehéz – hangzik el sokszor a közhely a pályadöntések kapcsán, ezt azonban tizenéves fejjel nagyon nehéz értelmezni. Ami a felnőttek üzenete mögött van, az valójában a megküzdési készség szükségességére való figyelmeztetés. Akármilyen pályáról legyen is szó, fontosnak tartjuk, hogy a megküzdést élményszinten modellezzük egy különleges, pályaválasztási célokra fejlesztett játék formájában, ahol a diákok önmaguk számára építik meg a kalandok erdejét, és aztán mindannyian a saját eszközeikkel végig is járják az erdő mélyére vezető utat. 

A nap különlegessége, hogy a diákok szóló foglalkozások mellett a diákok szüleit is szeretettel várjuk egy rendhagyó szülői értekezletre, amelynek során a gyermekük pályaválasztással kapcsolatos dilemmáit, a segítség nyújtás lehetőségeit és tapasztalat cserét kívánjuk körbejárni nem formális módon. Az alapiskolás korosztály pont az a korosztály, akik döntéseinél még kiemelkedően nagy szerepet játszanak a szülők és pedagógusok. Szeretnénk erről közösen gondolkodni a szülőkkel, hogy ők is a legjobb tanácsot tudják adni gyermeküknek az életben való boldoguláshoz.