05. 03. 2026.

Élményekkel a tudatos döntések felé - Pályaválasztási nap az Ipariban

A TANDEM idén is megszervezte a Mesterségem cíMERRE? pályaválasztási napot a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolában. A 2026. február 25-én megvalósult program közel 90 harmadik évfolyamos diák számára kínált támogatást abban, hogy tudatosabban gondolkodjanak a továbbtanulásról és jövőjükről.

A nap első felében a résztvevők kisebb csoportokban, önismereti fókuszú foglalkozásokon vettek részt. Interaktív játékok és helyzetgyakorlatok segítségével fedezhették fel saját erősségeiket, valamint megfogalmazhatták személyes céljaikat és jövőbeli elképzeléseiket.

A délutáni blokkban a hangsúly a konkrét pályaválasztási kérdésekre helyeződött. A diákok többféle állomáson keresztül szerezhettek élményalapú tapasztalatokat: a Felvételizz okosan! társasjáték során betekintést nyerhettek az egyetemi életbe, az Élő Könyvtár programban különböző szakmák képviselőivel beszélgethettek, míg a Próba-állásinterjú keretében egy szimulált kiválasztási helyzetben próbálhatták ki magukat.

A Kreatív standnál a jövőbe „utazva” képzelhették el saját szakmai életútjukat, az Életpálya-kötélpályán pedig bátorságukat és kitartásukat is próbára tehették. Emellett egyéni konzultációra is lehetőség nyílt pályaválasztási tanácsadóval.

Az Infóstandnál a komáromi Selye János Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem képviselői adtak tájékoztatást a továbbtanulási lehetőségekről, míg a Diplomás előkép programban a diákok azt is megtapasztalhatták, milyen érzés diplomával a kézben a jövőjükre tekinteni. 

A program zárásaként tombolasorsolás tette még emlékezetesebbé a napot.

Köszönjük a Szakközépiskola vezetőségének, tanárainak, diákjainak és dolgozóinak a kedves és segítőkész fogadtatást, valamint az együttműködést. Hálásak vagyunk trénereink, kollégáink és önkénteseink odaadó munkájáért, valamint a diákok aktív részvételéért.

Köszönjük a komáromi Selye János Egyetem képviselőinek, és a győri Széchenyi István Egyetem képviselőinek, hogy támogatták rendezvényünket a jelenlétükkel.

Külön köszönet illeti azokat a szakembereket, akik Élő Könyveinkként járultak hozzá a program sikeréhez:

  • Pallér Péter - Full-stack szoftverfejlesztő    
  • Knirs Anita - Könyvelő    
  • Kovács Dávid - Informatikus, vállalkozó, újságíró - Reboot! Számítógépes bolt és szerviz
  • Marcinkó Adrián - Cégvezető, marketing manager - WADO Digital agency
  • Szabó Gábor - Konstruktőr (géptervező), műszaki formatervező    
  • Sefcsik Péter - Kutatás-fejlesztési csapatvezető, gépészmérnök    
  • Hajko Patrik - CEO, felülvizsgáló szakember - HajkON, s.r.o.
  • Velsicz Dániel - Projektmenedzser, villanyszerelő - HajkON s.r.o.
  • Dániel Forró - Fémmegmunkáló, CNC gepkezelő    
  • Morvai János - Közgazdász/tenderekért felelős igazgató - ARRIVA Slovakia
  • Baráth Kinga - Közgazdász, pénzügyi tanácsadó    
  • Ferenczi Kornél - Villamosmérnök, vállalkozó - Eltecor s.r.o.

Mivel az esemény éppen a partner-találkozónk hetében valósult meg, jó lehetőséget adott arra is, hogy erdélyi partnerünket, az Asociația Turul Madar / Com.Pass Egyesület képviselőit közelebbről is bevonjuk a programba. A velük való együttműködés jelenleg a Career Compass – for the future professionals Erasmus+ projekt keretében zajlik. A találkozó során partnereink közvetlen tapasztalatot szerezhettek a fiatalokat megszólító pályaorientációs játékokról és eszközökről, emellett pedig aktívan segítették a rendezvény sikeres megvalósítását is. Ezt ezúton is hálásan köszönjük nekik.

Nagy öröm számunkra, hogy ez az élményekben gazdag, inspiráló nap sikeresen megvalósulhatott!

A Mesterségem cíMERRE? programról röviden

A Mesterségem cíMERRE? egy egésznapos pályaválasztási program középiskolások számára, amely elsősorban harmadikos és negyedikes diákokat szólít meg. A rendezvény célja, hogy a fiatalok élő példákon keresztül ismerhessék meg a különböző hivatások világát: betekintést kapjanak egy-egy szakma mindennapjaiba, kihívásaiba és szépségeibe, valamint választ találjanak azokra a kérdésekre, amelyek a pályaválasztás előtt állva foglalkoztatják őket.

A program a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.