23. 11. 2022.

Veletek vagyunk!

szolidaritásfotó

2022. november 17-ét a TANDEM egy szakmai találkozóval ünnepelte, ezen a napon zajlott a 2019 óra minden évben megrendezett pedagógusoknak szóló élménykonferenciánk. Összegyűltünk, hogy töltődjünk szakmailag, és erőt merítsünk az egymással való találkozásból.

Megerősítő – ez a kifejezés szerepel a TANDEM nevét alkotó mozaikszó betűi között, számunkra fontos érték, hogy a munka, amit végzünk, mások számára megerősítő legyen. Több mint 70 pedagógus volt jelen ezen a napon, egy olyan civil szervezet „otthonában”, amely küldetésének tartja, hogy figyelemmel legyen a környezetében zajló társadalmi folyamatokra és reagáljon azokra a történésekre, ahol szükség van a civil kiállásra. Így úgy éreztük, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a szomszédos Magyarország pedagógusai hónapok óta sztrájkolnak az emberileg és szakmailag egyaránt méltatlan körülményeik, alacsony munkabérük miatt és sem ők, sem a mellettük kiálló tömegek nem kapnak figyelmet, méltó választ, lehetőséget az egyenrangú párbeszédre.

Fontosnak tartjuk, hogy ebben a helyzetben, mi, az oktatásügy területén tevékenykedő civil szakemberek és a jelen lévő pedagógusok szolidaritásukat fejezzük ki az irányukba és legalább szimbolikusan megmutassunk valamit abból az erőből, ami a mi találkozásunk mentén, ott és akkor létrejött. Kívánjuk, hogy ez a méltatlan helyzet mielőbb forduljon át egy egymás megbecsülésére alapozó párbeszéddé és a magyar iskolákba visszatérhessen a szellemi szabadság és a szeretetteljes együttműködés légköre, a pedagógushivatás pedig egy megbecsült, tiszteletet érdemlő pálya lehessen, amelyben motivált, elkötelezett és kiegyensúlyozott felnőttek tanítanak minden diákot.