Állj ki magadért, állj ki másokért!

Obrázok

Kocz-Zuberecz Dóra, Hősök Tere Alapítvány 

Koch-Zuberecz Dóra vagyok a Hősök Tere Alapítvány trénere. Coachként, kommunikációs szakemberként dolgozom, amelyet hivatásként élek meg, emellett pszichológus hallgatóként igyekeszem a tudásomat mélyíteni. A pedagógusokhoz nem csak az alapítványi munkám és saját egyetemi tanulmányaim során kapcsolódom, hanem a három iskolás gyermekem miatt is részesei az életemnek. Így több szempontból is nagyon motiváló feladat a munkámban, hogy a pedagógusokat segítsem, támogassam, kifejezve ezzel is elismerésemet irántuk. A tréningjeink, workshopjaink gyakorlati hasznát, pedig a saját bőrömön tapasztalom nap, mint nap anyaként is.  A Hősök Tere Alapítvány célkitűzései és az ügy, amit képvisel, maximálisan egybeforr nem csak tréneri, de magánemberként is fontosnak tartott értékeimmel.

Állj ki magadért és másokért! workshopunkon olyan módszereket osztunk meg a résztvevőkkel, amelyekkel a gyerekek számára is érthetővé és befogadhatóvá tehetik a mindennapi hősiességet. A tréning célja, hogy megértsük, mi az oka annak, ha nem segítünk másoknak és passzívan viselkedünk váratlan szituációkban, mikor elvileg tudjuk, hogy segítenünk kellene. A tréning abban segít, hogy 

• tudatosítjuk, miért nem vállalunk felelősséget magunkért és másokért, amikor sokan vannak egy szituációban, 
• hogyan vegyük észre, ha szükség van ránk az adott helyzetben, 
• képesek legyünk felmérni mi a teendő, 
• mekkora (akár fizikai) kockázattal járna lépni a helyzetben, 
• képesek legyünk bevonni más jelenlévőket is a segítségnyújtásba, 
• vagy hívjunk professzionális segítséget.

 

Az élet játék 2022 – Élménykonferencia (nem csak) pedagógusoknak