2014. 10. 28

DiNaMit képzés Komáromban és Rimaszombatban

DiNaMit 1.0 - DÖK fejlesztés Komáromban és RimaszombatbanDiNaMit 1.0 - DÖK fejlesztés Komáromban és Rimaszombatban

2014 őszén két diákönkormányzatoknak szóló képzést valósít meg a TANDEM, amelynek egyik színhelye ismét Komárom lesz, a másik pedig Rimaszombat. A képzés legfőbb célja, hogy a résztvevőknek olyan tudást és konkrét eszközöket, módszereket adjon át, ami segíti őket a saját diákönkormányzatuk efektívebb működtetésében, ezáltal megerősítve őket az aktív diákság iránti elköteleződöttségükben. Résztvevőink középiskolás diákok lesznek, akik főként a komáromi, rimaszombati illetve környékbeli iskolák diákönkormányzatainak tagjai.

A komáromi képzés időpontja 2014. november 8. - 9., helyszíne pedig a TANDEM iroda képzőterme. A képzést Zachar Erika és Rabec István vezetik.

A rimaszombati képzés időpontja 2014. november 28. - 30., helyszíne pedig a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium. A képzést Szabó Eszter és Zachar Pál vezetik.

Mindkét képzésen a házigazda megtisztelő szerepét a Diákhálózat két önkéntese látja el.

S hogy mi is az a DiNaMit? Szeretettel ajánljuk magyarázatként ezt az egy perces kisfilmet, illetve a DiNaMit portál böngészését.

A képzés szakmai része a Szlovák Kormányhivatal támogatásával valósul meg.

Image