2013. 10. 07

Karriertervezés tréning a Selye János Egyetemen

2013. október 8-án 9.00 és 16.00 között képzést tartottunk a Selye János Egyetem hallgatóinak. A képzés témája az életpálya-tervezés volt. A tréning a IV. Komáromi Gazdász Napok keretén belül valósul meg a KaTa - Karrier-tanácsadó Központ és a HÖK szervezésében.

Pár visszajezés a résztvevőktől:

"Megmondom őszintén, hogy én Power point prezentációkra számítottam, mikor olvastam, hogy karriertervezés, úgyhogy kellemesen csalódtam. Tetszett, hogy nagyon gyakorlatiasan volt felépítve a nap, úgy gondolom, sok hasznát veszem majd a tanultaknak az egyetem után." (Máté, harmadéves Bc-hallgató)

"Rájöttem, miben kell még fejleszteni magam. nagyon tetszett a csoport, csupa szimpatikus emberek, akikkel úgy tudtam beszélgetni, ahogy a hétköznapok során nem igazán marad idő." (Linda, első éves MA-hallgató)

"Én már részt vettem egy karriertervezés szemináriumon két éve, ennek ellenére most is nagyon sok újat tanultam. S megkaptam azt a motivációs lendületet, amit az előző TANDEM-es tapasztalatok alapján a képzéstől vártam." (Zoli, végzős hallgató)

"Számomra érdekes felismerés volt látni, hogy a délelőtti önismereti rész hogyan függ össze a délutáni résszel, ahol CV-t írtunk meg az állásinterjúkkal foglalkoztunk" (Lóri, első éves Bc-hallgató)

"Hasznos élmény volt kipróbálni az interjúztató szerepét." (Judit, harmadéves Bc-hallgató)

"Nagyon tetszett, hogy interaktívan feladatokat csináltunk. S hogy egy csomó ismeretlen emberrel tudtam elbeszélgetni az ő motivációikról. Ez inspirált. S nem is gondoltam volna, hogy ilyen apróságokra is oda kell figyelni egy életrajz írásánál, most már tudom!" (Anett, harmadéves Bc-hallgató)

Képek a képzésről:

Image

 

Image

 

Image

 

Image