2018. 08. 17

Ilyen volt a 2018-as Labirintus udvar

,,Solvitur ambulando"- a probléma sétálva oldódik meg

Mint már megszokhattátok, az idei Labirintus udvar alapját is a kőből épített, önismereti Labirintus tette ki. Halász Péter és felesége, Anita idén egy ötkörös labirintust épített nekünk, és a labirintusjárás célja idén is az volt, hogy tisztábban lássunk és választ kapjunk bizonyos élethelyzeteinkre, problémáinkra.

Image
labirintus2018_labirintus

Teaház

Fontos részét képezte az Udvarnak a Teaház is. Ez volt az a kis bódé, ahol felfrissülhettetek egy pohár limonádéval, vagy épp felmelegedhettetek egy gőzölgő teával az esősebb pillanatokban. Itt különböző ízkombinációkkal kedveskedett Nektek Németh Laura és Szendi Tünde, mint pl.: Zizi Zöld, Bohém Bodza, Gyagya Gyümölcs, Marhajó Menta, Józanító Gyógynövényes.

Image
Teaház

Nagyelőadások

A hét minden napján sor került egy nagyelőadásra. Különböző témákat dolgoztunk fel a hatékony konfliktuskezelésről, munkaerőpiacról, erőszakmentes kommunikációról. A legtöbb embert Pál Feri csalogatta a Labirintus Udvarba, aki az Elégedetten az élettel (vágyak, célok, küzdelmek) c. nagyelőadást tartotta meg, és nagy örömünkre immár negyedszer volt udvarunk vendége.

,,A vágyaink végtelenek. Rengeteg vágyunk sose elégül ki. Az élet senkinek sem ad meg mindent. A vágyainktól nem szabadulhatunk, de megtanulhatunk szabadon vágyakozni. Szabadon vágyakozni az tud, aki eljutott a legmélyebb vágyaihoz, amelyeknek megélése nem sóvárgóvá, hanem értékessé tesz minket. A legmélyebb vágyaink, ha teret kapnak, erőt adnak az életcéljainkhoz."- írja Pál Feri ,,A szorongástól az önbecsülésig" c. könyvében, előadásában pedig a megelégedett élet három támpontjával is foglalkozott. Elsőként az elég jóval való megelégedést nevezte meg, ami nem azt jelenti, hogy nem kell minőségre törekednünk, sokkal inkább azt, hogy amink van, abban lássuk meg a kincset, vagy Simon Weil szavaival: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Második ismérvként a jó döntés mellett való elköteleződés szerepelt. Kitartónak és hűségesnek maradni döntéseinkhez akkor is, ha a szükségleteink kielégítésére várni kell, kibírni gyermeki énünk „most, rögtön” toporzékolását. Végezetül pedig a hálás szív fontosságáról beszélt, arról, hogy minél nagyobb elvárásokat támasztunk az élet felé, annál kevesebb teret hagyunk benne a spontán örömre, illetve hogy az apró dolgokért érzett hála teszi teljesebbé az életünket.

Image
Pál Feri előadása

A napok lezárása egyforma ritmusban történt: a VándorLáss Est zárta az Udvar programjait. Volt szó a nomádolásról a Szaharában, Izlandról, a Tűz és a Jég Földjéről, egy magyar lány világgá menéséről, valamint a Fülöp-szigetekről. Ezek az előadások főleg élménybeszámolók voltak az adott helyekről, melyekből csupa hasznos és életszerű dolgot tudhattunk meg a helyiekről, az életmódjukról és a környezetről is.

Workshopok

A hét során velünk tartott Mórocz Magdolna Kriston-intimtornatréner. Workshopján intim témákat boncolgatott tabuk nélkül, éretten és felelősségteljesen. Tapasztalataiból hozott el egy csokorravalót nőknek és férfiaknak, tiniknek és huszonéveseknek, szingliknek és házasoknak.

Páll Gábor workshopjain volt szó a demokratikus iskolákról, az unalmas és az izgalmas meetingekről, valamint egyik este egy éjszakába nyúló társasjáték estnek is a házigazdája volt.

Szűcs István az idén Szabadulószoba a munkaerőpiacra c. nagyelőadása mellett két workshopot is tartott: az egyik az Y- és Z generációs diákoknak szólt, a másik pedig a frissen végzett fiatal felnőttek munkaerőpiacra történő kilépésével foglalkozott. Egyéni pályaorientációs tanácsadásra is lehetőség nyílt Rabec Istvánnal.

Suhajda Virág és Túróczi Levente ,,Útnak indulni mesék segítségével" c. workshopja a meseterápia módszerére építő műhelymunka volt. A résztvevők egy mese figyelmes meghallgatása után elgondolkozhattak saját útnak indulásukról, és arról, vajon mi az, ami sikerre viheti őket az életben.

Image
Meseterápia workshop

Az Életpálya- Kötélpálya c. workshopot Kaszmán-Saróka Liliána vezette. Ez egy szimbolikus életpálya volt azoknak, akik biztonságos környezetben szerettek volna kilépni a komfortzónájukból.

Image
Életpálya-kötélpálya

Ha kóstoltad Teaházunk Zizi Zöld teáját, felismerhetted, hogy ez a cikk is felfrissülést kínált. Felfrissítette, mi történt a számunkra oly kedves héten, bemutatva annak egy-egy szegletét a teljesség igénye nélkül, hiszen annyi minden értékes történt velünk! Nem túlzunk, ha azt állítjuk, az idei Labirintus udvar is beváltotta reményeinket, és bízunk benne, résztvevőink ismeretekben gazdagodtak, készségeinkben fejlődtek, és egy-egy előadás, workshop, vagy épp a labirintusjárás szívüket is megérintette.

Petro Krisztina, Voda Zsófia