2018. 02. 28

LEHUA-tréning Zeteváralján

Madarasi Hargita a felvidéki csapattal

2018. február 19-26 között valósult meg a Tanuljunk emberséget az állatoktól! nevű Erasmus+ projektünk egyhetes, intenzív tréningje, melyre a magyarországi Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvánnyal, a Budapesti Fővárosi Állat- és Növénykerttel, és az erdélyi Milvus Grouppal egyetemben fiatalokkal és fiatal felnőttekkel dolgozó szakembereket vártunk. A következőkben résztvevői élménymorzsákból szemezgethettek:

„Trénerjelöltként voltam jelen a képzésen, és az volt a személyes fejlődési célom, hogy gazdagítsam az eszköztáramat, és ez maradéktalanul megvalósult; energizáló, szimulációs és szabadban játszható játékokat is tanultam, mi több, a Milvus és az Állatkert olyan plusz biológiai szakmai töltetet adtak hozzá a projekthez, melyet még így, bölcsészként is élveztem és érdekfeszítőnek találtam. A legjobban mégis az emberekhez kapcsolható tanulást élveztem: életkorát, élettapasztalatát, foglalkozását és szakmai végzettségét tekintve gazdag csoport volt jelen, értékes, tettrekész emberekkel.
A hét maga az önismeret és csoportdinamikai tanulás jegyében telt, amit szervesen követett az állatvilág működésének ismertetése: az érzékek, szükségletek, állati és emberi rendszergondolkodás, az együttélés szabályai és a sztereotípiák mentén haladtunk, de meglepetésben sem volt hiány. A Madarasi Hargita meghódítása az egy és fél méteres hóban éppen olyan izgalmas volt, mint tapidobozban kígyóbőrt és zsiráfpatát tapogatni, vagy csótányt simogatni. Ha tehetném, újra elmennék: az élményszerű feladatok és a csoport megtartó bizalma megerősítették bennem, hogy így érdemes igazán tanulni.”

„Nekem személyesen azért nagyon tetszett a képzés, mert sok olyan módszert tanulhattam, amivel közelebb tudom hozni a természetet a fiatalokhoz. Megerősödött bennem a tudat, hogy milyen hasznosak a csoportos feladatok, melyeken keresztül nemcsak másokat, hanem magunkat is jobban megismerhetjük. Legjobban a Madarasi Hargitán tett kirándulásunk és a szituációs játékok tetszettek.”

„Számomra a hét legfontosabb üzenete az, hogy a csapatban való együttműködés megalapozza egy szervezet vagy egy közösség hatékony működését. Nagyon jó volt látni, hogy a feladatokat meg tudtuk beszélni, tudtunk rajtuk ötletelni, és a végén össze is tudtuk foglalni. Mindig örültem annak, hogy különböző emberekkel lehetek egy csapatban, arra törekedtem, hogy a feladatot flexibilisen és szervezetten oldjuk meg. Szeretek csapatban dolgozni, érdekes és egyben nehéz feladat egy csapatot összetartani, de izgalmas és elhivatott kihívás. A héten nagyon sok szimulációs gyakorlatot próbálhattunk, nagyon jó volt tapasztalni, hogy ha figyelünk egymásra, akkor működik a csapatmunka.”

„Számomra a hét a megismert emberek által új nézőpontokat, megközelítéseket és ötleteket adott. A ifjúsági munkához inspirációt és tapasztalat alapú megközelítéseket kaptam útravalóul. Valós ismeretekkel gazdagodtam az állatok viselkedéséről és módszertani keretek közt, játékos feladatok által sajátítottam el a tanulás folyamatába illeszthető változatosság szemléltetését ember és állatvilág közt. Élmény volt a bagolyköpet-elemzés és a csótányozás is  ”

„Csupa pozitív élménnyel gazdagodtam a tréning alatt, ugyanakkor tanultam is új dolgokat, az ismerkedős játékoktól kezdve a különböző csapatfeladatokon keresztül a szimulációs játékokig. Persze mindezeket komoly átgondoltság tetőzte, mert fontos volt ezeknek a gyakorlatoknak, játékoknak a módszertani része is. Először mint résztvevők vettünk részt rajtuk, de utána alaposan elemeztük őket. Természetjárás és biológiai előadások is járultak ehhez a tráninghez. Jóindulatú, aktív emberekkel ismerkedtem meg, ami a hangulat javára vált. Csak ajánlani tudom az olyan embereknek, akik civil szférában vagy pedadógusként, szervezőként dolgoznak, valamint azoknak, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat és a természetet.”

Ha megszólított a tréning, de úgy érzed, lemaradtál, ne csüggedj! Augusztusban Te is részese lehetsz, infókért kövesd weboldalunkat vagy fb-oldalunkat.