Csapatépítő tréning

Egy jól működő csapatban nemcsak csapattagnak lenni nagyobb öröm, hanem megalapozhatjuk vele a csapat és a rá bízott feladatok elvégzésének sikerességét. Ennek főként iskolai és munkahelyi környezetben van jelentősége, hiszen a csapat tagjai akár több éven keresztül itt élik mindennapjaikat és sok esetben kell megvalósítaniuk é sikerre vinniük úgy feladatokat, hogy az nagy mértékben függ csapattársaik teljesítményétől és a velük való hatékony együttműködéstől. 

How it all works?

A tréningek hossza általában fél naptól egészen több napos csapatépítő alkalmakig terjednek. A csapatépítés első lépése, hogy a közösség egyes tagjai tisztában legyenek önmagukkal, a csoportban vállalt, vagy kialakult helyükkel, szerepükkel, és azzal, hogy elégedettek-e ebben a pozícióban. A tréningek során először felmérjük, hogy mennyire szorosak a kapcsolatok az egyes résztvevők között, új, vagy már összeszokott közösséggel dolgozunk-e. Ezen kívül nagy jelentőséggel bír, hogy milyen a légkör, az egymáshoz való viszony, a nyitottság, mennyire hatékony a kommunikáió, a konfliktuskezelés. 

Ezeknek az információknak a birtokában közösségre szabott módszerekkel, gyakorlatokkal, játékokkal dolgozunk. A foglalkozások ívét nagyban határozzák meg a következő témák: Először önismereti, majd kommunikációs gyakorlatokon keresztül világítunk rá, hogy mik a jól működő közösség ismérvei, és előnyei. Miért fontos, hogy ne csak egy csoport legyünk, mi a különbség egy csapat ember és egy közösség, avagy igazi csapat között, s hogyan lehet ezen dolgozni, javítani, fejleszteni. Szituációs gyakorlatokon, irányított, biztonságos folyamatokon keresztül gyakorolhatják a megfelelő kommunikációt, az építő kiritka és visszajelzések adását és fogadását. 

Testimonials

„Tetszett, hogy az ismerkedős játékok frappánsak voltak. Legjobban mégis azok tetszettek, ahol egymást kellett segíteni, közösen dolgozni, hogy sikert érjünk el. Így valóban sokkal közvetlenebb lesz szeptember 2.”

„Remélem a többi csoport is, aki részt vesz veletek majd egy ilyen napon, jól fogja magát érezni és összehangolódnak úgy, mint mi a Ti segítségetekkel.”

„Barátokat szereztem! Csapatmunkában volt részem! Sokat nevettünk! Sikerült a beilleszkedés.”

„Köszönöm, hogy a segítségetekkel nem kell teljes idegenként jönnöm szeptemberben az új osztályomba.”

„Pozitívnak tartom az egész napot, mivel nekem személy szerint sokat segített, hogy keddtől könnyebb legyen az előttünk álló 4 év :), mivel az osztály 3/4-ét nem ismerem.”

Gímesi Művelődési Tábor
What will you gain as a result?
  • A csapatépítő játékokkal, feldatokkal kihívások elé állítjuk a résztvevő diákokat/felnőtteket, amiket közösen, közös erővel kell megoldaniuk. Ezekben a gyakorlatokban szépen kirajzolódnak a szerepek, a csoport és az egyén erősségei és gyengeségei, működési rendszere, dinamikája.
  • Az osztályfőnök a csoportban észleltek alapján hatékonyabban tudja segíteni a diákok boldogulását, egy közösséggé válását a tanulmányi évek alatt.
  • A résztvevők saját erősségeiket, gyengeségeiket megismerve tudnak megfogalmazni egyéni fejlődési célokat, amelyek elérésében fontos szerepet játszik a csoport későbbi jó működése.
  • A közös élményen és annak közös feldolgozásán keresztül erősödik a csapatszellem, az együttműködés és empátia, ami rengeteg konfliktus helyzet megelőzését eredményezi.
To whom is it recommended?
  • Olyan elsős osztályközösségek számára, amelyek a tanév elején szívesen szánnának egy napot arra, hogy a diákok ismerkedhessenek, bizalmi kapcsolatokat építhessenek, közös szabályokat és egy egységes csapat alapjait alakíthassanak ki és így nagyobb kedvvel kezdjék meg tanulmányaikat az iskola év első napjaiban
  • Olyan osztályok (csapatok) számára, ahol érezhetően sok a konfliktus, vitahelyzet és nézetéltérés és mindez akadályozza a csapatot az eredményes működésben, ahol a csapattagok vagy az osztályfőnök elégedetlen a kialakult helyzettel
  • Olyan tanári karok számára, ahol szükség van az összetartozás érzésére, egymás támogatására és ennek mindennapi megnyilvánulásaira
  • Olyan munkahelyi vagy nem-formális csapatok számára, ahol a vezető vagy a csapattagok szívesen megerősítenék a csapatszellemet, hatékonyabbá tennék a kommunikációt vagy a sikeresebbé a feladatok elvégzését

Organized events