2015. 09. 21

Az osztályfőnök szerepe kurzus indul Nyitrán, a Konstantín Filozófus Egyetemen

Az idén már negyedik éve vehetnek részt a Konstantín Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának tanár és tanító szakos hallgatói Az osztályfőnök szerepe nevet viselő tantárgyon, az idén új rendszerrel, három tömbösített alkalmon.

Ahogyan az elmúlt években, idén is a nem formális módszertan, és annak tanításban való lehetősége, szerepe alkotja a tananyag gerincét. Ezeknek az eszközöknek az alkalmazásával, saját élményeken keresztül a diákok a szemeszter során elsajátíthatják és gyakorolhatják a tudatos viselkedés alapjait, a határozott megjelenést, a csoportdinamika jellemzőit és működését, a csoport (osztály) és önmaguk működésének érzékelését, folyamatelemzést és a visszajelzések adását és fogadását. Ezen kívül hangsúlyos a résztvevők kommunikációs készségének, hatékony konfliktuskezelésének és promlémamegoldó képességének fejlesztése is.

A kurzus célja, hogy a résztvevők magabiztosan, minél szélesebb eszköztárral tudják a jövőben betölteni az osztályfőnök szerepét.

A 2015/2016-os akadémiai évben,  a téli szemeszterben induló kurzus két vezetője Borvák Mária és Saróki Liliána lesznek.