2015. 08. 11

Nyári képzést tartottunk a vállalkozásfejlesztésről Pécsett, a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program keretén belül

A 2015 a külhoni magyar szakképzés éve programon belül 2015. augusztus 3-7. között Pécsett, Magyarországon nyári képzés valósult meg. A hét témája a vállalkozói kompetenciák fejlesztése volt.

A diákok és kísérő tanáraik határon túli magyar oktatási intézményekből érkeztek, 4 országból. Az összesen csaknem száz, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki és erdélyi résztvevő az első napot ismerkedéssel, önismerettel és csapatépítéssel töltötte egy nagy, majd négy kiscsoportban. A foglalkozások a vállalkozásban fokozottan szerepet játszó kompetenciák felkutatására, fejlesztésére épültek. Ezen felül a vállalkozói szemlélet megismertetése, gyakorlása volt a képzés másik fő témája.

A második naptól 4 és 5 fős csapatokba szerveződve a diákok a vállalkozás alapjait, első lépéseit szimulációs gyakorlaton keresztül próbálhatták ki. A realitáshoz minél közelebb álló, részletes vállalkozási tervet készítettek, melyen csütörtök estig dolgozhattak.

A kísérő pedagógusok ez alatt külön csoportban vehettek részt képzésen, vállalkozás és pályaorientációs témában.

A záró estén a csapatok bemutatták a vállalkozásukat. A résztvevő diákok, a tanárok, és meghívott zsűri véleménye alapján megszületett a 3 döntős, majd az utolsó forduló után a győztes projekt is.

A képzés a tanulságok levonásával, a megszerzett tapasztalatok megfogalmazásával, és természetesen a könnyes búcsúzással zárult.

A közel egy hetes program nem csak a vállalkozói kompetenciák és az ehhez tartozó szemlélet megismerése miatt volt hasznos a résztvevőknek, hanem jó alkalom volt a más határon túli diákokkal való találkozásra, a különbségek és közös dolgok meglátására, egymás helyzetének megismerésére is.