2015. 04. 16

Mesterségem CíMERRE? Pályaválasztási nap alapiskolásoknak

Az egész napos rendezvény célja, hogy a nyolcadikos és kilencedikes osztályok diákjai számára segítséget nyújtsunk a pályaválasztás útján, mégpedig úgy, hogy élő példákon keresztül mutatjuk meg nekik egy-egy foglalkozás, hivatás szépségét és kihívásait, mindennapjait és mindenféle egyebet, amire a fiatalok a pályaválasztás küszöbén kíváncsiak lehetnek.

Az egész napos program egy négyórás kiscsoportos foglalkozással kezdődik (8.00-12.00) az egyes osztályokban. A csoportozás célja, hogy különböző játékokkal és szituációs gyakorlatokkal segítsünk a diákoknak megfogalmazni erősségeiket, vágyaikat, céljaikat, amiket el szeretnének érni a jövőben, emelett a diákok ráhangolódnak a délutáni foglalkozásokra.

Ezt követi a délutáni rész, melynek központi eleme az Élő Könyvtár. Az Élő Könyvtár éppúgy működik, mint egy rendes könyvtár – az olvasók kikölcsönöznek egy "könyvet" egy rövid időre. Miután elolvasták, visszahozzák, és ha kedvük van, kikölcsönöznek egy másikat. Csupán egy különbség van: az Élő Könyvtárban a Könyvek élő személyek, és a Könyv és olvasója között személyes párbeszéd kezdődik. A lényege, hogy a diákok személyesen tudjanak elbeszélgetni egy-egy foglalkozás képviselőjével, fel tudják tenni a kérdéseiket a szakmával kapcsolatban, s első kézből kapjanak válaszokat. Sokat segít ez abban a diákoknak, hogy valós képet kapjanak a szakmákról s ezáltal könnyebben tudjanak helyesen választani.

Az Élő Könyvtárral párhuzamosan zajlanak egyéb alternatív programok is, melyek mind a pályaválasztásról és a jövőtervezésről szólnak. A legtöbb alternatív program játékos formában zajlik, hogy érdekeltté és motiválttá tegye a diákokat arra, hogy foglalkozzanak a jövőjüket érintő fontos kérdésekkel. Ezek közé tartozik a „Felvételizz okosan!” társasjáték ahol a középiskolás évekről tudhatnak meg információkat a diákok játékos formában. A kreatív standon saját névjegykártyákat és motivációs pitéket készíthetnek. Ezen kívül a "Jövőgépben" fényképezkedhetnek különféle hivatások, foglalkozások egyenruháiban, kipróbálva, hogy hogyan néznek majd ki szakácsként, villanyszerelőként, orvosként, mentősként, de akár színésznőként, vagy lovasként.  S az izgalmakas élményeket garantálja a "Jövő erdeje", ahol csukott szemmel mennek végig a jövő egyes szakaszain, a végén rátalálva a bennük rejlő megoldásra. S ha maradnak még kérdések, a diákoknak a nap folyamán lehetőségük van egyénileg elbeszélgetni egy pályaválasztási tanácsadóval is.

A diákoknak a nap folyamán lehetőségük van:

  • személyesen elbeszélgetni egyes foglalkozások képviselőivel
  • megnézni, hogyan mutatnak egyes szakmák képviselőiként
  • a "Jövő erdejében" kipróbálni a bátorságukat
  • elbeszélgetni egy pályaválasztási tanácsadóval
  • saját névjegykártyát, életrajzot és motivációs levelet készíteni
  • képzeletben előreröppenni az időben és ránézni, hogy fog kinézni az életrajzuk 10-15 év múlva
  • játékosan kipróbálni a középiskolás élet jellegzetességeit

A nap programja a következő:

7:30 – 8:00 Gyülekező a diákok számára a nekik kijelölt osztályokban

8:00 – 12:00 Kiscsoportos játékos foglalkozás osztályonként pályaválasztás témában

12:00 – 13:00 Ebédszünet

13:00 – 13:30 A délutáni programok nagycsoportos nyitása a tornateremben

13:30 – 15:30 Párhuzamos programlehetoségek a tornateremben, egyéni és kiscsoportos formában.

15:30 – 16:00 Közös zárás a tornateremben

A délutáni programok:

  • Élő Könyvtár
  • Kreatív stand
  • Egyéni tanácsadás
  • Jövőgép
  • Felvételizz okosan!-társasjáték
  • Jövő erdeje

Eddig megvalósult pályaválasztás napok:

2014. november 26., Kóczán Mór Alapiskola, Csilízradvány

2015. március 16., Lendva, Szlovénia

 

A program középiskolás változata 2013-ban elnyerte az év legjobb karrier-tanácsadói szolgáltatásának járó díjata szlovák Euroguidance országos versenyén. 

A szakmai zsűri indoklása:

 „A dunaszerdahelyi TANDEM, n.o. érdekes interaktív tanácsadói programot kínál a középiskolásoknak, melynek célja, hogy fejlessze a fiatalok pályadöntéshez szükséges készségeit és képességeit. A programnak fesztiváljellege van, a szervezők és tanácsadók a munkaerőpiacról nyújtanak információkat, melynek során olyan módszereket alkalmaznak, amelyek fejlesztik a résztvevők kompetenciáit és támogatják őket a jövőjük tervezésében. A szolgáltatás innovatív jellege abban rejlik, hogy a nemformális eszközök széles tárházát alkalmazza a pályaválasztás és a jövőtervezés témájára. Értékeljük a széleskörű aktivitásokat, és azt is, hogy a tevékenységét a szervezet a nemzeti kisebbségek körében is végzi.”

A szakmai zsűrit az Euroguidance Központ, a Gyermek- és Patopszichológiai KutatóintézetPedagógiai-Pschichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központok és a Nevelési Tanácsadók Szövetségének képviselői alkotják.

A díjátadásra szerdán, 2013. november 27-én került sor egy konferencia keretén belül.