2015. 04. 08

"Az osztályfőnök szerepe" egyetemi kurzus indult Pozsonyban

Image

Nyitra után Pozsonyban is elindítottuk „Az oztályfőnök szerepe" című tantárgyat a Coménius Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A tanár és tanító szakos hallgatók a tantárgy keretén belül sajátíthatják el a nem formális módszertan alkalmazásának lehetőségeit a tanítás során. A tantárgy célja, hogy a hallgatók képessé váljanak saját viselkedésük tudatos irányítására, visszajelzések adására és kapására, önérzékelésre és önreflexióra, valamint a csoportdinamika észlelésére és kezelésére, amelyek biztonságos alapot nyújtanak számukra az osztályfőnöki szerep betöltésére. A tantárgyat sikeresen elvégző hallgatók problémamegoldó, konfliktuskezelő és kommunikációs készsége javul, amely tovább növeli alkalmasságukat az osztályfőnöki szerep betöltésére, illetve a diákok oktatásában és nevelésében vállalt szerepükre. 

2014/15-as akadémiai év tavaszi szemeszterében a kurzust Urbán Péter vezeti, szlovák nyelven.