beszÉLJ! - avagy hogyan tárjuk fel a családi múltat

Image

Tóth Erzsébet Fanni

Azt mondják rólam, hogy mesemondó-kutató vagyok. Egy biztos, évek óta rengeteg idős ember élettörténetét hallgattam meg Dél-Szlovákiában, akik szinte mindannyian azon keseregtek, hogy én vagyok az első a generációmból, akinek ezt elmesélik. A saját unokáik nem tudnak semmit a családjuk múltjáról, s félnek, ha ők nem lesznek, velük együtt veszik a tudás is. Misszióm lett, hogy ezeket a történeteket feljegyezzem és másoknak is elmeséljem. Egyetemi oktatóként munkám a tudásátadás. Két kislány édesanyjaként, akiket német nyelvkörnyezetben magyarul nevelek pedig a lélek és a hagyomány is fontos szerepet kap a mindennapjaimban. Társszerzője vagyok az egy éve megjelent beszÉLJ! feldolgozásregénynek, amely egy kicsi gyerek szemszögéből mutatja be a 20.század legviharosabb éveit, a csehszlovákiai magyarok deportálását. Emellett évek óta vezetem a bécsi magyar nők szervezetét, a Femspace-t, ahol mentorálok, workshopokat szervezek, és önkéntesek sokaságával együtt segítő hálózatot tartok fenn azoknak, akik a szülőföldjüket elhagyva újra kell kezdjenek.

Workshopomban azt demonstrálom, hogyan tudjuk osztálytermi keretek között a gyerekeket arra buzdítani, hogy tárják fel a családjuk múltját. Kutatásokból tudjuk, hogy nagyszüleink 20. századi sorsa minket is meghatároz. Benne van a döntéseinkben, a szerelmeinkben, a karrierutunkban, és a kudarcainkban is. Éppen ezért nem mindegy, mennyit tudunk a családtagjaink múltjáról, és hogyan adjuk át azt az utánunk következő generációknak. Idén van 75 éve, hogy a csehszlovákiai magyarokat országon belül deportáltáták és rabszolgamunkára kényszerítették. Az  évforduló kapcsán ezen a workshopon arról is beszélgetünk, hogyan tudunk a családi tükrökbe a gyerekekkel belenézni, és hogyan lássunk neki a bonyolult témák boncolgatásának és feldolgozásának.
 

Az élet játék 2022 – Élménykonferencia (nem csak) pedagógusoknak