2019. 06. 20

Életmesék - készül a hetedik kötet

2019. június 17-én lelkes önkéteseinkkel ismét felkerekedtünk, hogy immáron hetedik alkalommal gyűjtsünk életmeséket a következő, hetedik kötethez. Ezúttal Zoboralján keressük fel azokat a hetven év feletti időseket, akikkel a mögöttük álló éveikről, az életükről beszélgettünk.

Életmese-gyűjtésünk során Kolon, Nyitragerencsér, Nyitrageszte, Nyitra, Nyitracétény, Zsére, Nyitraegerszeg, Pográny, Alsóbodok, Csitár településein jártunk.

Interjúalanyunkkal folytatott beszélgetésünk során számos témát érintettünk, úgy, mint az ünnepek, a hit, a gyermekek, a szülők, a fiatalság, a háború, a felnőttkor és a magyarság.

Valamennyi interjúalanyunk az első tanácstalanságot követően szinte észrevétlenül merült el emlékeibe és ment vissza az időben több mint egy évtizedet és mesélt, és mesélt, és mesélt. Rendkívül értékes, olykor megdöbbentő, esetenként megmosolyogtató, vagy éppenséggel szemünkbe könnyeket csaló történeteket. Mi ott ültünk – olykor órákon keresztül – és hallgattuk, ők pedig mesélték az életük történetét, töretlenül, lelkesen.

Ennek köszönhetően sok, változatos és értékes élettörténetet gyűjtöttünk össze, amely kitűnő alapul szolgál a következő kötethez. Ha érdekel Benneteket, hogy milyen témákat érintettünk a beszélgetéseink során, abban az esetben ne mulasszátok majd el beszerezni a legújabb életmese kötetet.

A hetedik kötet megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap is támogatja.

Image
KKA