2019. 04. 01

MI MEGKÉRDEZTÜK. ŐK VÁLASZOLTAK. TI MEGNÉZTÉTEK.(?)

Beszéljünk iskoláink jövőjéről kiállítás

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.” – Szent-Györgyi Albert szavai örökérvényűek. Ennek a gondolatnak a fontosságát ismertük fel mi is a TANDEMnél, melynek köszönhetően 2016 júliusa és 2017 augusztusa között 11 helyszínen  valósult meg a „Beszéljünk iskoláink jövőjéről” című projekt. A kezdeményezés nem az iskolaügyet érintő problémákra fókuszált, hanem sokkal inkább arra, hogy nyilvános párbeszédet indítson az oktatás jövőjéről, s ebbe a párbeszédbe bevonja az oktatókat, szülőket és a diákokat is. A projekt a szlovák ’Chceme vedieť viac’ kezdeményezésből inspirálódott, abból vettük át magát a módszertant is.

Milyen szerepe van és lesz a társadalmunkban az iskolának? Hogyan változik a pedagógus szerepe az oktatási folyamatban? Ugyanúgy tanulunk, mint 25 éve? Hogyan kellene tanulnunk 25 év múlva? Milyen helynek kellene lennie egy iskolának, hogy oda örömmel járjon tanár és diák? Egyáltalán lehet a tanulás örömteli? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel a projekt valamennyi résztvevőjének, melyekre értékes és elgondolkodatató válaszok születtek. Ezért is tartottuk szükségesnek és fontosnak, hogy a projekt eredményét megosszuk másokkal, mégpedig egy interaktív kiálltás keretein belül. Célul tűztük ki, hogy a projekt eredménye minél több emberhez  eljusson, többek közt azokhoz, akik talán a legtöbbet meríthetnek abból: a jövő tanári gárdájához.

A kiállítás elsőként az Érsekújvárban megrendezett Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának éves konferenciája keretén belül, a Csemadok nagytermében került bemutatásra 2017. november 10-e és november 20-a között, majd 2019. január 8-a és 31-e között a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán volt megtekinthető. Végül pedig a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Kara adott otthont a kiállításnak 2019. február 1-je és március 31-e között.

Ha Ti részesei voltatok és láttátok a kiállítást, osszátok meg véleményeteket velünk itt, ha pedig lemaradtatok nézzétek meg milyen volt itt és itt