2018. 10. 25

„Most már tudom, mi szeretnék lenni!“

2018_MCM_Vágfarkasd

Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal zárult a Mesterségem cíMerre? – Melyik ajtón menjek be? címmel tartott pályaválasztási napunk, amelyet az iskola kérésére tartottunk a vágfarkasdi Alapiskola és Óvodában 2018. október 23-án. A rendezvényen, amelynek célja az volt, hogy a nyolcadikos és kilencedikes diákok támogatást kapjanak pályaválasztási döntésükben, harmincegy diák és szüleik vettek részt.

A tanulók délelőtt önismereti alapú kiscsoportos foglalkozások során különböző játékok és szituációs gyakorlatok segítségével fogalmazták meg erősségeiket, valamint a jövőben elérni kívánt vágyaikat, céljaikat. A délutáni programot Iván Gyula, Vágfarkasd polgármestere, Keresztesi Ildikó, az iskola igazgatónője, valamint Urbán Péter és Szendi Tünde nyitották meg. Ebben a részben számos, a pályaválasztásról és a jövőtervezésről szóló foglalkozás segítette a diákokat, hogy választ kapjanak a kérdéseikre, szempontokat a dilemmáikhoz és segítséget a döntésükhöz. A legtöbb alternatív program játékos formában zajlott. A diákoknak lehetőségük volt rendhagyó módon információt gyűjteni a középiskolás évekről (Felvételizz okosan! társasjáték), személyesen elbeszélgetni egyes foglalkozások képviselőivel (Élő Könyvtár), képzeletben előreröppenni az időben és ránézni, hogy fog kinézni az életrajzuk, névjegykártyájuk, motivációs levelük 10-15 év múlva (Kreatív stand), életút-kötélpályán kipróbálni a bátorságukat (Életpálya-Kötélpálya) és elbeszélgetni egy pályaválasztási tanácsadóval (Egyéni tanácsadás).

Ezen kívül személyesen középiskolák diák- és tanárképviselőitől érdeklődhettek hat, régióbeli magyar tannyelvű középiskola tanulmányi lehetőségeiről (Diákstand), és megnézhették azt is, hogyan mutatnak a foglalkozásukhoz kapcsolódó jelmezben, valamint talárban és diplomával a kezükben (Időgép).

A szülők a délután folyamán egy rendhagyó osztályfőnöki órán vettek részt, amelyen azokat a kérdéseket járták körbe, hogy ők hogyan tudják segíteni gyermeküket a középiskola- és szakmaválasztásban.

A legnagyobb sikert ezúttal is az Élő Könyvtár aratta, amelyben a Könyvek élő személyek - a diákok által megjelölt legnépszerűbb szakmák képviselői (köztük villanyszerelő, szakács, cukrász, rendőr, pedagógus, vendéglátós, építész, filmrendező) voltak. A Könyv és olvasója között személyes párbeszéd zajlott, amely során a gyerekek feltehették kérdéseiket a szakmával kapcsolatban, így első kézből kaphattak választ, ezzel együtt pedig valós képet a szakmáról.

A gyerekek érdeklődése, együttműködése bebizonyította, hogy megfelelő módszerekkel lehetséges a diákokat érdekeltté tenni saját jövőjük tervezésében, és motiválttá tenni arra, hogy foglalkozzanak az jövőjüket érintő fontos kérdésekkel. A pályaválasztási nap egy vidám hangulatú tombolahúzással zárult.

Köszönet a meghívott Élő Könyveknek és a középiskolák képviselőinek, akik önkéntes alapon vettek részt az eseményen!

A rendezvény megvalósítását a Bethlen Gábor Alap támogatta.