Gólyatábor a Marianum Magyar Tannyelvű Gimnázium 1. G osztályának

Helszín: Alistál
Időpont: 2009. augusztus 29-30.

DSC03239_resizeÚj osztálytársak, új tanárok, új környezet. Ez várja az alapiskolától elbúcsúzó diákokat a gimnázium első osztályában szeptemberben. Hogy az új tanévben ne egyszerre kelljen mindenkivel ismerkedni: környezettel, tanárokkal és a társakkal is, ebben segít az augusztus végi gólyatábor. A komáromi Marianum 1. G osztályával egy hétvégét töltöttünk együtt Alistálon, hogy segítsünk az új osztálytársaknak ismerkedni, összekovácsolódni.

 A vidám két nap alatt sokat játszottunk: kis- és nagycsoportban, rengeteget kacagtunk: egymáson és magunkon és szorgalmasan kreatívkodtunk: rajzolva, mutogatva és (élő) szobrokat alkotva. Mindezt azért, hogy a diákok megismerjék leendő társaikat, akikkel egy osztályban töltik el a következő négy évet. Természetesen nem hiányozhatott az osztályfőnök sem, aki együtt mókázott, főzött és gondolkodott a leendő tanítványaival a programrészek alatt.

Annak illusztrálására, hogy mennyire sikerült lefektetnünk egy működő osztályközösség alapjait, álljon itt néhány vélemény a képzés végén tartott névtelen ankétunkból:

„Úgy megyek haza a sok élménnyel, hogy mint aki már várja, hogy minden nap együtt legyen ezzel a kisközösséggel.”

„Nagyon jó élményekkel térek haza (lesz mit mesélnem a szüleimnekJ ). A játékok szupik voltak. Ennyit nem is tudom, hogy mikor nevettem utoljára.”

„Eddig nem igazán szerettem ismerkedni, de most megszerettem.”

„Köszönjük a tanácsokat, hogy a játékokkal rávezettetek pár dolog fontosságára az osztályközösséggel kapcsolatban.”


DSC03142_resize   DSC03147_resize   DSC03151_resize   DSC03175_resize

További képek a képzésről itt.


logo_negyzet_jobb_oldalra
.
Tudatosan a minőségi életért!

TANDEM, n. o.  nonprofit szervezet
Rovniánek utca 14, 851 02 Pozsony, Szlovákia

Bejegyezve a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma által vezetett közhasznú szolgáltatásokat nyújtó szervezetek jegyzékébe
Regisztrációs szám: 42 166 675

Facebook