Csapatépítő tréning a Tompa Mihály Református Gimnázium diákönkormányzatának

Helszín: Rimaszombat
Időpont: 2009. szeptember 25-27.

DSC03441_resize

A diákönkormányzat összetétele évente változik: régi tagok távoznak, újak jönnek, s olyanok is vannak, akik maradnak. Hogy hatékonyan működjön az együttműködés az iskolaévben, fontos, hogy a DÖK tagjai megismerjék, megértsék és elfogadják egymást. És önmagunkat. Szeptember utolsó hétvégéjén azért utaztunk Gömörbe, hogy ebben a segítségükre legyünk a frissen megválasztott diákképviselőknek.

A 15 lány és egy szem fiú az első pillanattól kezdve éreztette velünk, ők a csapatépítést nagyon komolyan veszik, hisz csak így lehetnek méltó folytatói elődeik szorgalmas munkájának. Minden feladatba és játékba nagy elánnal vetették bele magukat. Bekötött szemekkel? Nem probléma. Nonverbálisan? Semmi akadálya. Mutogatni? Szíves-örömest. Élő szobrot formálni? Gond egy szál se.

A páros, kiscsoportos és nagycsoportos foglalkozások alatt fokozatosan kerültek közelebb a diákok önmagukhoz, egymáshoz és a DÖK-ért felelős tanárnőhöz, aki az elejétől a végéig részt vett a programokon. A péntek esti kérésnek, hogy iktassuk be a programba a gömöri vásár meglátogatását, szombat délre már nyoma sem volt. A kollégium udvara a szabad időben is zeneszó, kacaj és a fényképezőgépek kattogásának zajától volt hangos. A vasárnapi búcsúkor meg a könnyektől voltak homályosak a tekintetek.


Bízunk benne, hogy a lelkesedés és lendület kitart egész évben!
Hajrá DÖK!

A diákok írásai a képzésről az iskola honlapján olvashatók.

Bild098_resize   DSC03352_resize   DSC03363_resize   DSC03426_resize

További képek a képzésről itt.


logo_negyzet_jobb_oldalra
.
Tudatosan a minőségi életért!

TANDEM, n. o.  nonprofit szervezet
Rovniánek utca 14, 851 02 Pozsony, Szlovákia

Bejegyezve a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma által vezetett közhasznú szolgáltatásokat nyújtó szervezetek jegyzékébe
Regisztrációs szám: 42 166 675

Facebook