A civil szervezetek és a kisvállalkozók közös vonása ott figyelhető meg, hogy mindketten céljuk megvalósulásán dolgozva – a civil szervezetek esetében ez a vállalt misszió teljesítése, a kisvállalkozások esetében pedig a termék, illetve szolgáltatás eladásában és profit termelésében nyilvánul meg – kevés energia jut a szervezet hatékony működésének elősegítésére.
A szervezeti menedzsment tréning egy komplex szolgáltatáscsomag, amely az összes menedzsment területet érintve nyújt tanácsadást, azaz a következő területeken:- Pénzügyi vezetés területén
- Forrásteremtés területén
- Szervezeti kommunikáció területén (PR)
- Emberi erőforrás-fejlesztés területén (HR)
- Marketing területén
- Irodamenedzsment, adminisztráció területén
Kinek ajánljuk és miért?
Olyanoknak ajánljuk, akik
- egy személyben működtetnek vállalatot, esetleg saját maguk látják el az egyes menedzsmentterületeket, és szeretnének mindezekben világosabban látni, illetve tudatosabban működni;
- szervezetükben szükségét érzik valamely menedzsmentterület létrehozásának vagy fejlesztésének, és ehhez külső szakmai segítséget szeretnének bevonni;
- kezdő civil szervezeteknek, akik még bizonytalanok abban, hogyan épül fel egy hatékonyan működő szervezet, és hogyan tartható fenn a hatékony működés.
Ajánljuk tehát főként leendő és már működő
- polgári társulásoknak,
- alapítványoknak,
- non–profit szervezeteknek,
- iskoláknak,
- önkormányzatoknak,
- magánvállalkozóknak,
- kisvállalatoknak,
- jogi formával nem rendelkező kluboknak,
- egyesületeknek.
Hozadéka? Miben használható fel?
- Pénzügyi vezetés területén: pénzügyi elemzések készítése, bevételi struktúra megtervezése, költségvetés-készítés, cash-flow tervezés és nyomon követés, pénzügyi nyilvántartás kialakítása, elszámolások készítése, könyvelés, aktív gazdálkodás, költséghatékonyság elemzése, pénzügyi adminisztráció.
- Forrásteremtés területén: forrástípusok feltérképezése, adományozói adatbázis építése, kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás a potenciális adományozókkal, forrásteremtési feladatok megtervezése és ütemtervek készítése, projekttervek és szervezeti bemutatkozó anyagok készítése, pénzügyi tervek készítése (pályázati költségvetésterv), szakmai beszámolók, pénzügyi elszámolások, adományszervező tevékenységek tervezése és bonyolítása, kampányok, rendezvények, saját bevételek tervezése és nyomon követése, nyilvánosság megteremtése, átlátható adományszervező munka biztosítása.
- Szervezeti kommunikáció területén (PR): belső kommunikáció elemzése, belső kommunikációs eszközök és csatornák kialakítása, rendszeres értékelések és visszajelzések az információszolgáltatásról, külső kommunikáció célcsoportjainak azonosítása, kommunikációs (PR) anyagok kidolgozása, rendszeres és folyamatos kapcsolattartás, sajtókapcsolatok kialakítása, kapcsolattartás a partnerekkel, rendszeres tájékoztatás, szervezeti bemutatkozó anyagok elkészítése, vizuális arculat gondozása, fejlesztése, weboldal folyamatos karbantartása, fejlesztése, visszajelzések gyűjtése, értékelése, PR munka dokumentálása.
- Emberi erőforrás-fejlesztés területén (HR): szervezeti struktúra fejlesztése, feladatkörök és kompetenciák meghatározása, munkaköri leírások folyamatos frissítése, korrekciója, munkáltatás szabályainak figyelemmel kísérése és betartása, a munkavégzés feltételeinek biztosítása, felvétel és elbocsátás rendszerének kidolgozása, kapcsolattartás a külső munkatársakkal, önkéntes-szervezés és kapcsolattartás, hálózatépítés, folyamatos motiválás, egyéni és szervezeti motivációs tervek készítése, karriertervek, fejlődési, továbblépési lehetőségek, delegálás, képessé tevés, képzési, továbbképzési tervek készítése, ellenőrzés beszámolás, értékelések egyéni, team-, projekt- és szervezeti szinten, szankcionálás és jutalmazás.
- Marketing területén: marketingkutatás, program- és szolgáltatásfejlesztés, piackutatás, megvalósíthatósági tervek készítése, árkalkuláció, árképzés, saját bevételi lehetőségek fejlesztése, vállalkozási tevékenységek tervezése, bemutató, promóciós anyagok készítése, szolgáltatások, programok reklámja, marketingkommunikáció, terjesztés, értékesítés, nyilvántartások vezetése, dokumentálás.
- Irodamenedzsment, adminisztráció területén: szakmai nyilvántartások, dokumentáció, pénzügyi nyilvántartások, iktatás, archiválás, aktív gazdálkodás, költséghatékony működés, cash-flow menedzsment, pénzügyi adminisztrációs feladatok, kapcsolattartások adminisztrálása, beérkező információk osztályozása, továbbítása, menedzsmentterületek tevékenységeinek adminisztrálása, adatbázisok, statisztikai nyilvántartások készítése, vezetése, adatszolgáltatás, infrastruktúra karbantartása és fejlesztése, az iroda vizuális arculatának karbantartása, informatikai rendszer karbantartása.
Folyamat?
- Interjú a szervezet vagy vállalkozás vezetőjével, ahol közösen felmérjük az igényeket.
- A menedzsment területén végzett tanácsadás minimálisan 2-3 alkalmat jelent, ahol egy alkalom legalább 3 óra.
- A folyamat egy közös értékeléssel zárul, pár hónappal az utolsó alkalom után.

